Az Air Serbia nemzeti légitársaság közvetlen járatot indított Belgrád és Sanghaj között. A Nikola Tesla repülőtéren tegnap este ünnepélyes keretek között indították útjára a repülőgépet. A járat éjfél után 40 perccel indult el.
Az Air Serbia légitársaság közleményben kiemelte, hogy az új járat bevezetésével az Air Serbia az utasoknak Belgrád érintésével kiváló összeköttetést tesz lehetővé Kelet-Kína és a jelentősebb európai városok között.
A Belgrád és Sanghaj közötti járat bevezetésével, valamint a szabadkereskedelmi megállapodás létrejöttével Szerbia és Kína tovább erősíti a gazdasági, üzleti, turisztikai és a kulturális együttműködését. Ezáltal mindenképpen javul a két ország közötti kapcsolat – fejtette ki Jirí Marek, az Air Serbia vezérigazgatója.
A Sanghaj-Putungi nemzetközi repülőtér 30 kilométerre található Sanghaj központjától. Összesen 40 négyzetkilométer területen helyezkedik el. 2023-ban több mint 54 millió utas fordult meg a repülőtéren.
Az Air Serbia tavaly szeptemberben rendszeres járatot indított Kína és Kanton között, ez volt az Air Serbia második járata Kínába, az elsőt 2022 decemberében vezették be Belgrád és Tiencsin között.
Nyitókép: Beta