A szerb kormány nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) ellen bevezetett szankciók ne okozzanak károkat – közölte Dubravka Đedović Handanović energiaügyi miniszter a NIS kérdéseivel foglalkozó munkacsoport ülésén. Mint mondta, nagy figyelemmel kísérik a történéseket.
– Mindennap követjük a legújabb fejleményeket, a helyzet semmiképpen sem egyszerű, az amerikai és az orosz fél álláspontja továbbra is nagyon eltér. Pillanatnyilag vizsgáljuk a lehetséges forgatókönyveket. Mindent megteszünk azért, hogy megőrizzük az ország stabilitását. Ez mindenekelőtt politikai kérdés, amely azonban kedvezőtlenül érintheti a szerbiai gazdaság teljesítményét – fejtette ki Đedović.
A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a NIS kérvényt nyújtott be az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatalához (OFAC), hogy 90 nappal halassza el a szankciók bevezetését, amit Szerbia és Magyarország is támogatott. A NIS ugyanis jelentős szerepet tölt be nemcsak a kőolaj ellátása, de az egész gazdaság működése szempontjából is.
Az amerikai adminisztrációtól jelenleg várjuk a magyarázatokat, és a héten folytatjuk a tárgyalásokat az OFAC-kal. Ezenkívül meglátjuk, hogy mit lépnek az oroszok.
A munkacsoport ülésén többek között jelen voltak a szerb kormány és a pénzügyminisztérium képviselői is.
Dušan Bajatović, a Srbijagas vezérigazgatója a Szerbiai Rádió és Televízió műsorában elmondta, hogy az OFAC-kal való egyeztetések sikerétől függ, hogy Szerbia kap-e 90 nap haladékot, vagy február 27-én bevezetik a teljes körű szankciókat. Hangsúlyozta, hogy a NIS elleni szankciókról Aleksandar Vučić szerb államfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök is egyeztet. Szerbia nincs tisztában azzal, hogy az Egyesült Államoknak mi a szándéka. Az OFAC csupán kérdéseket tesz fel, amire mi válaszolunk.
Bajatović arra számít, hogy Szerbia új gázszerződést köt Oroszországgal, ennek kapcsán hamarosan megkezdődnek a megbeszélések.
![Magyar ember Magyar Szót érdemel](/static/img/pecset.png)
Nyitókép: Dubravka Đedović Handanović középen (Fotó: Beta)