A horgászoknak csak kis hányadát érdekli a vízkezelő kiléte, a többséget nem foglalkoztatja, ki gazdálkodik az általuk látogatott vizek halállományával. Tekintettel arra, hogy a horgászengedély állami szinten érvényes, úgy tűnik, a horgásznak felesleges tudnia, ki a vízkezelő, és a halászati területek megoszlásával sem kell foglalkoznia. Az elmúlt ötéves időszakban, amelyre miniszteri rendelettel háromszor is rálapátoltak egy-egy évet, idővel beletanulhattunk, melyik vízterületen ki az illetékes. Most úgy fest, hogy a nyolc évig tanultat villámgyorsan el kell felejtenünk. Mert lesz új. És ez az új tíz évig fog tartani.
Csakhogy pillanatnyilag senki sem tudja, mi az, ami tartani fog.
Kezdődött a halászati területek újrafelosztásával. Eddig öt halászati terület volt, most viszont tizenhét van. Nem a terület nőtt, hanem felaprózták. Ami az előző felosztás során a Szerbia Észak nevet viselte, és gyakorlatilag a Vajdaságot jelentette, az most Bácska, Bánát és Szerémség halászati területként került be a pályázati kiírásba. Csupán példának okáért és érintőlegesen foglalkozunk azzal, hogyan fest egy halászati terület földrajzi körülmeszelése. „Bácska: a Duna 1433. fkm-étől az 1297. fkm-ig; a Csík-ér a tározókkal; a Moravicai-tározó a Bácséren; a Csonoplyai-tározó; a Velebiti-tározó; a Budzsák Adánál [...] a fő- és mellékcsatorna-hálózat, valamint egyéb horgászvizek, kivéve a védett övezetekben levőket. A halászati terület határa a Duna 1297. fkm-étől kezdve nyugat felé, majd északra halad, az országhatár mentén a Tiszáig, majd annak jobb partján a torkolatig, onnan nyugatra a bal parton a kiindulási pontig” – olvasható VAT Hivatalos Lapjában. A Bánát halászati terület körülírása valamivel cifrább ennél. Hol a Duna jobb partján, hol pedig azon a másikon húzódik a határa, a Temes mentén is néhányszor partot vált, de a Tisza mentén már folyamatosan a jobb parton halad, ami azt jelenti, hogy a kérdéses folyó – a halászati területeket meghatározó dokumentum szerint – teljes hazai szakasza Bánátban van(!).
Az ország területén levő valamennyi halászati területet is ilyen körültekintően kicentizték az illetékesek. Így illik, ha valami tíz évre szól. Márpedig aki most vízhez jut, az 2016. január 1-jén veheti birtokába a vizet, és 2025. december 31-éig azt csinál vele, amit akar. A törvény ugyan nem ezt mondja, de az elmúlt évek meg évtizedek gyakorlata ezt bizonyítja. Hallott-e már valaki olyant, hogy vízgazdát felelősségre vontak a vízzel, a hallal, a horgászok pénzével való bánásmód miatt?
A vízbirtoklás ugyanis rendkívül jövedelmező vállalkozás. Gyakorlatilag nem kerül semmibe. A vízgazda ingyen kapja meg a vizet, halastul; engedélyeket ad el; az államnak átutalja a kijárót; a többivel gazdálkodik... Értsd: elkölti.
Ahhoz, hogy egy vállalat vízhez jusson, be kell gyűjtenie némi papirológiát. Hogy annak mi mindent kell tartalmaznia, azt a hivatalos dokumentumokban nagyjából nyolcezer betűjegyből álló szöveg részletezi. Mi itt kevesebb betűvel magyarázzuk el, mi történt. Könnyű nekünk. Mert a történetnek még nincs vége.
Kezdődött azzal, hogy határidőn belül és a törvénynek megfelelően a vizekre pályázók annak rendje-módja szerint benyújtották a pályázati dokumentációt. Aztán egy nappal(!) a pályázati határidő lejárta előtt az illetékesek megváltoztatták a pályázati feltételeket. A történet nem arról szól, hogy ilyen esetekben mi történik a határidőkkel, hiszen nagyon valószínű, hogy egyik pályázó sem tudja egy nap alatt kiegészíteni a dokumentációt. Kivéve... Igen, úgy hírlik, akadt kivétel, akinek sikerült. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, valakinek véletlenül előre be kell gyűjtenie azt, amit majd csak utólag kérnek tőle. Ilyen véletlenek márpedig nincsenek. Aki a módosított pályázati feltételeket egy nap alatt tető alá hozta, annak – vélik a beavatottak – előre tudnia kellett, hogy a feltételek változni fognak. Pont!
Aki tudta, tartja a szóbeszéd: egy folyamatosan veszteséges közvállalat, amely a korábbi vízelosztásban is – a horgászok végtelen bánatára – vízgazdaként szerepelt. És most ennek a vállalatnak kell(ene) megkapnia az ország vizeinek óriási többségét? Vagy egészét?
A dolog nem ilyen egyszerű. Persze, aki nyert, az mindent elvihet. Csakhogy ezt ugyanannak a minisztériumnak kellene kimondania, amely a pályázatot kiírta, amely a feltételeket akkor változtatta meg, amikor a befutók már a főbejárat küszöbén voltak. A minisztérium pedig a kiskapun engedett be valaki mást. A rossz nyelvek szerint az illetékes minisztériumnak a karcsúsítási műveletek során divattrendeket kellett felrúgnia ahhoz, hogy a a kiszemelt vízörökös számára testreszabott játékszabályok alakuljanak ki. Egyelőre nem tudni, hogy a vonatról lemaradó pályázók élnek-e a panasz jogával. Értesüléseink szerint erről az elkövetkező napok során döntenek, az üggyel kapcsolatban érintettek gyűlését követően. Ha egyáltalán sor kerül rá.
Fennáll tehát a veszély, hogy a törvényes határidőn belül – január 1-jéig – nem sikerül aláírni a szerződéseket az új vízkezelőkkel, a régieké pedig december 31-én lejár. Ennek egyenes következménye, hogy a jogi légüres térben a halállományra nem fog felügyelni egyetlen halőrszolgálat sem. Nem a bűnözőknek szólunk, hogy szabad (lesz) a vásár. Hanem az illetékeseknek, mert miattuk lesz így.