Több mint 700 millió dináros pénzügyi keretből négy új pályázatot hirdetett meg a tartományi kormány illetékes titkársága, melyek újabb lehetőséget jelentenek a gazdáknak a támogatások elnyerése t...
Mezőgazdaság
A szaktárca pontosan meghatározta, kik és hogyan igényelhetnek állami támogatást marha-, sertés-, bárány- és gidahizlaláshoz.
Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter sikeres megbeszéléseket folytatott az egyiptomi gazdasági kamara képviselőivel a szerbiai gabona kiviteléről.
A törökországi lehetőségek mellett már három hete a kínai piacra is szállít marhahúst Szerbia, a héten pedig még egy olyan kínai érdeklődő jelenik meg, amelynek nagy mennyiségű szerbiai marhahúsra lenne szüksége – jelentette ki Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter. Mint mondta, most már az a fő kérdés, van-e egyáltalán Szerbiának elegendő ilyen hústerméke, amit külföldre szállíthatna.
Az ország legnagyobb napraforgó-felvásárlója és feldolgozója, az MK csoporthoz tartozó Victoria Logistic közzétette: előlegként 23,60 dinárt (+áfa) fizet a napraforgóért.
A sajtóhírek szerint napokon belül megjelenhet a Belgrádi Mezőgazdasági Kombinát (PKB) eladására vonatkozó versenypályázat. A vállalat szakszervezetének értesülései szerint a kezdőár legalább négyszer kisebb lesz a birtok valós értékénél.