Lassan fordul a tőke a mezőgazdaságban, bizonytalanság jellemzi valamennyi ágazatát, mégis kifejezett a munkahelyteremtő ereje, minden befektetett dinár kamatostul megtérül mind az állattenyésztésben, mind a növénytermesztésben, illetve a velük járó gépesítésben. A munkahelyteremtő, a megtartó erőt a csantavéri Kecsenovics János és Ferenc is megtapasztalta, ugyanis a családi gazdaságról a szakközépiskolába vezetett az út, de a géplakatos szakma elsajátítását követően mégis a mezőgazdaság, annak is a „nehézipara”, a tejtermelés jelenti számukra a biztos megélhetést. Évente több mint 600 000 liter kiváló minőségű tejet szállítanak a szabadkai tejüzemnek, a termelés, attól függetlenül, hogy időnként gondokkal találja szemben magát a gazda, minden évben felfelé ível.
– Úgymond beleszülettünk a mezőgazdaságba, ezzel együtt a tejtermelésbe is, ugyanis a gazdaságot a szüleink alapozták meg, édesapám tanította meg velünk a növénytermesztés és az állattenyésztés egymásra utaltságának tudnivalóit, s bár öt évig a helybeli földműves szövetkezetben dolgoztam, „másodállásban” várt otthon a munka. Amikor az 1980-as évek elején leomlottak a korlátok a parasztgazdaságok fejlődése és fejlesztése előtt, édesapám erejéhez mérten használta ki a lehetőséget. Amikor papírra került, hogy a vállalatnak vagy a munkaidőt nem ismerő családi gazdaságnak van jövője, ez utóbbit választottam, s 25 év távlatából állíthatom, hogy jó döntés volt – mondja Kecsenovics János, s azt is hozzáteszi, hogy Ferenc öccse is a fémes szakmából tért vissza a mezőgazdaságba. Dehogyis gondolnak arra, hogy megosszák az időközben mintegy 350 hektárra növekedett birtokot, az irigylésre méltó szarvasmarha-állományt. Bár sokat hangoztatjuk a szakosított termelés fontosságát, mint követelményt a mezőgazdaság ütemesebb fejlődésében (a nagyüzemekben éppen a szakosított termelés téves értelmezésének következményeként vált külön a növénytermesztés és az állattenyésztés), a Kecsenovics-gazdaságon éppen a két ágazat szoros egysége, az egységnyi területen megvalósított jövedelem, illetve nyereség a tejágazatra szakosítás ismérve. – Kezdetben szinte elérhetetlennek tűnt, hogy évente 100 000 liter tejet szállítsunk a tejüzemnek, s amikor ezt az „álomhatárt” átléptük, a 200 000 liter lett a cél, de sohasem tévesztettük szem elől, hogy elegendő és kifogástalan minőségű takarmányt biztosítsunk a fokozatosan növekvő szarvasmarha-állománynak. Napjainkban több mint 200 egyedet számlál az állomány, ebből 90 a fejős.
– A fejlesztés önerőből történt/történik, vagy a tejüzem támogatásával, esetleg bankhitelekkel?
– Nem szeret adós lenni a gazda, így önerőre támaszkodunk, a nyereség jelentős részét visszaforgatjuk a termelésbe. Az 1980-as években a tejgyár is hozzájárult a törzsállomány beszerzéséhez, de a privatizáció leszűkítette ezt a lehetőséget. Egyébként hasznát látjuk tanult szakmánknak, a géplakatos mesterségnek, ugyanis az új farm teljes berendezését egyedül készítettük el, egyedi megoldásokat alkalmazva. Igaz, a korszerű tartástechnológia a pihenőboxos megoldásra épül, de mi a mély almon tartást választottuk. Elegendő szalmával rendelkezünk, úgyhogy mindennap friss alom kerül az állatok alá azzal, hogy a fémkerítés, illetve -kapuk mozgatásával szabályozhatjuk a férőhelyet, az itatórendszerbe pedig hőszabályozót építettünk be, ami a fagyos napokban hasznosnak bizonyul.
– A folyamatos ellenőrzés alatt álló törzsállományt fekete és vörös holstein fajta tejelőmarhák alkotják…
– Mivel az a célunk, hogy minél több és minél jobb minőségű tejet állítsunk elő, a világviszonylatban is legjobbnak bizonyult holstein fajtát választottuk, de a tejüzem is ezt szorgalmazta. Küllemében tetszik a szimentáli is, robusztusak az utódok, de lényegesen kevesebb tejet ad, mint a holstein fajta. Nincs kizárva, hogy a törzsállomány bővítésével a szimentáli is helyet kap a farmon – hangsúlyozza Kecsenovics János gazda.
– Ha a tejtermelésben nem az egyedenkénti, hanem az istállóátlagot vesszük alapul, az még télidőben is a kiválónak mondható 25 liter körül alakul. Ez a takarmányozásnak az eredménye…
– Szántóinkon megterem az alaptakarmány az abrakhoz, amit meghatározott receptúra alapján, egyedül keverünk be, premixeket, vitaminokat adagolunk. Az a legfontosabb, hogy folyamatosan kiegyensúlyozott, jó minőségű takarmány kerüljön az állatok elé, ne változtassunk „étrendjükön”, mert az megmutatkozik a tej mennyiségén és minőségén is, a minőségben a fehérjetartalmon – veszi át a szót Kecsenovics Ferenc, s azt sem titkolja, hogy mi minden kerül az állatok elé:
– Az alaptakarmányt a kukorica, illetve a belőle készített siló képezi. Mely hibrideket választják a gazdag kínálatból?
– Silókészítésre kizárólag a nagy zöldtömegű, kései éréscsoportú hibridek kerülnek termesztésbe. Tapasztalatunk szerint az NS, a ZP és részben a KWS hibridek felelnek meg legjobban zöldszilázs készítésére. Jelentős mennyiségű szemzúzalékot is készítünk, itt is a kései és a középkései hibrideket választjuk. A növénytermesztők számára a nagy hozam a fontos, de az állattenyésztésben, mind a tejtermelésben, mind a hústermelésben a beltartalmi érték is meghatározó, ezért termesztjük főleg a hazai nemesítésű kukoricákat. Gazdaságunkon nem igen van piaci felesleg, mert még rekordtermések esetén is szinte minden szem gabonát az állatállományon keresztül értékesítünk. Ebben az ágazatban egyébként sem számolhatunk úgy, hogy érkezik az új termés, adjunk túl a feleslegnek látszó kukoricán, szóján, lucernán. Nem, legalább egy évi takarmánynak tartalékban kell lennie, különben, ha olyan aszályos év köszönt ránk, mint három-négy évvel ezelőtt, amikor a szerény termés következményeként felszökött a kukorica meg a lucerna értéke is, könnyen zsákutcába kerülhet az állattenyésztő gazda.
– Farmunkon legtöbb 4 laktáción keresztül maradnak termelésben a tehenek, így a zoohigiéniai előírások betartásával, a tartástechnológia és az ellenőrzött takarmányozás párosításával folyamatosan extra minőségű tejet biztosíthatunk a tejüzemnek – fedi fel az eredményes termelés egyik titkát Kecsenovics János. |
– Amikor szóba kerül a tejtermelés jövedelmezősége, nem panaszkodnak az alacsony árra, nem azt emlegetik, hogy érdemesebb lenne értékesíteni a gabonát, a szénát…
– A vérbeli állattenyésztő hosszú távra alapoz. Persze hogy szeretnénk minél többet kapni a tejért, de nincs okunk panaszra. Ha egy-egy év után, még számolás nélkül is visszatekintünk, és látjuk, hogy új géppel bővült a gépállományunk, hogy elkészült az új farm, az idén a falközi silót is szeretnénk megépíteni, akkor csak azt mondhatom, hogy érdemes dolgozni. Jó lenne, ha a földalapú támogatás mellett megmaradna az állattenyésztés támogatása is, mert ha a tejprémium és a tenyészállatok utáni támogatás összegét, valamint az évenkénti egy borjú értékét összeadjuk, csak van értéke a munkánknak. Szántóinkra tonnaszám kerül ki szerves trágya, ami megmutatkozik a terméseredményeken is, amiről most nem beszélnék, hiszen mi tejen és húson keresztül mérjük gazdálkodásunk eredményességét – mondja Kecsenovics Ferenc.
– A farmon belül faházikók sorakoznak, ami arról „árulkodik”, hogy az ellést követően gyorsan megtörténik a borjak leválasztása…
– Az „anya” nem is látja a borjút, mert az nyomban kikerül a borjúnevelőbe, de természetesen megkapja a föcstejet, a későbbiek során is tejen él – magyarázza Kecsenovics János. – A gyors leválasztás azt eredményezi, hogy a tejelő marha minden erejét a tejtermelésre tudja összpontosítani, gyorsabban bekövetkezik az ivarzás, majd a mesterséges termékenyítés, mintha hetekig, hónapokig együtt lenne az utóddal. Állatbarát termelési technológia ez vagy sem, de a korszerű tejtermelésben ezt alkalmazzák, nincs kötődés az anya és a borjú között, s leválasztáskor egyik állatot sem éri stressz.
– Megoszlanak a vélemények, hogy hány laktáción keresztül érdemes termelésben tartani még a legjobban tejelő szarvasmarhákat is…
– Tabutéma volt számunkra is, hogy a nyugati farmokon miért tartják olyan rövid ideig termelésben még a kiválóan tejelő állatokat is, miközben mi arra törekedtünk, hogy a jó örökletes tulajdonságokkal rendelkező egyedek minél hosszabb ideig megmaradjanak. Kanadában, Hollandiában, Németországban járva tudtam meg, hogy ott 1,8–3 laktáció az elfogadott, Vajdaságban, Szerbiában kétszerese, a kisgazdaságokon ennél is több. Amikor a hazai tejüzemek európai mércéket kezdtek alkalmazni a minőség meghatározásánál, sok esetben gondot okozott a hámsejtszám (szomatikus sejt), s ma is akadnak ilyen gondok. Világossá vált, hogy minél idősebb a tejelő marha, arányosan növekszik a nyerstejben kimutatható hámsejtszám, s a szabványban meghatározott szint fölötti tej már nem alkalmas feldolgozásra, így fogyasztásra sem, az ilyen tejet adó tehenet legtanácsosabb kizárni a termelésből.
– A tejtermelésben fontos a szálas takarmány is, éppen ezért a kukoricasiló mellett a lucernaszéna képezi a tömegtakarmányt, az abrak alapját pedig a kukoricadara, a szója- és a napraforgódara keveréke vitaminokkal dúsítva. Néhány éve lucernából szenázst is készítünk. Az időjárás nem mindig kedvez, hogy minden kaszálás beszáradhat és jó minőségű, a lombozatát is megtartó szénát takaríthatunk be, de szenázs készítésével nem megy veszendőbe a lucerna. |
