A nyugat-bácskai rónaságon Európában is párját ritkító peletgyár épül, amely évente 100 000 tonna termőföldi növénymaradvány préselésére lesz alkalmas. A termelés még nem indult be, de a megújuló energiaforrásból eredő össz tűzrevalót készek megvásárolni angol és német kereskedőcégek– Falvaink elnéptelenedése, kihalása már évtizedek óta tart, ez a sors nem kerülte el Doroszlót sem. Az egykoron mintegy 3000 lakosú településen manapság alig 1500-an élnek. Az utóbbi kilenc évben is 300-al csökkent a falu lélekszáma, és ha ez a tendencia tovább tartana, két évtized múlva egy módosabb tanya maradna mindössze. A folyamat megállítása és a család fenntartása céljából kezdeni kellett valamit. Három évtizeddel ezelőtt már úgy gondoltam, vállalkozást kell nyitni, gyárakat alapítani hogy helyben tarthassuk a falu fiatalságát – meséli beszélgetőtársunk Holló Róbert, doroszlói gazda, jószágtenyésztő, projektumvezető, községi képviselőtestületi tanácsnok, és szerénytelenség nélkül állítható, Doroszló gazdasági életének egyik főbb mozgatója.
–Munkára születtem, és kiskoromtól abban is nőttem fel – folytatja. – Hetedik életévemben már öregapámnak a birkák körül segítkeztem. Azóta minden napra van konkrét elfoglaltságom, és azt a fogalmat, hogy unalom, még sohasem tapasztaltam. Paraszti légkörben nőttem fel Nemsmiliticsen, ám az egész faluban csak három család dolgozott. Az egyik volt az enyém. Édesapám egy maximum nagyságú földterületen gazdálkodott. Jómagam fél életemen át rendőrként tevékenykedtem, de a hivatásom mellet annyi földet műveltem, mint két jómódú parasztcsalád. Éreztem, váltani kell, és a háborús időszakok után kivonultam a rendőrség szolgáltból, és a mezőgazdaságnak élek. Ezóta lendült fel a Holló család.
– Sok Doroszlón az egygyermekes szülő. Társaságban sokszor szóvá tettem már, hogy nemzetünk megmaradása érdekében a munka és a gyerekvállalás az egyetlen fegyver. Mosolyogtak. Nekem három fiam van, és mindegyiket külföldön, Magyarországon iskoláztattam. Ezért kapóra is jöttem a falubelieknek. Azt válaszolták: „Na majd meglátod, neked egy se lesz, mert nem jönnek vissza a nagyvilágból.” Tudtam, hogy ez balgaság, mert a fiam úgysem állnának el dolgozni valahol 200–300 euróért, mikor én idehaza sokkalta többet tudok nyújtani nekik.
Így is van. A Holló fiúk kisebb-nagyobb unszolással, de most már nem traktoroznak, a munkaszervezésbe, a cégvezetésbe irányította át őket édesapjuk. Mindegyiknek megvan a maga határköre, ugyanis a család birtokát képezi a Nagyrét Szövetkezet; továbbá a holland tecnológia szerint üzemeltető sertéstenyészde; a nyáron épített, óránként 15 tonna kapacitású magszárító; és a legújabb projekt keretében épülő peletgyár, a Hollo Company. Mindannyian bejegyzett külön gazdasággal rendelkeznek, de hangsúlyozza Róbert, valamennyiük parcellája „egybe terem”. Csakis így van értelme. Az édesanya, Regina asszony nincs külön beosztásban, hivatalosan munkanélküli, de egy percet sem tétlenkedik. Meséli, hogy a családi házban Szent Imre napján, Doroszló búcsúján összetolják a majd negyven személynek is helyet adó ebédlőaszatalokat, és január derekáig szét sem bontják, akkora a sürgés-forgás, a rokonság összetartása. Időközökben, szükség szerint a bábaaszony szerepét is betölti a kocafiaztatóban, ha éppen nincs hozzáértőbb a közelben.
Lényegében a Holló család már sok projektumban vett részt, szertefutott a hírük a nagyvilágban, hogy valamennyi munkában derekasan kiveszik részüket, és ha úgy mérik fel, a közös vállalkozásokat önerőből, a szerződésen kívüli összegekkel is pótolják. Ez a módszer, a munkához való hozzáállás bevált, és odáig jutottak, hogy családi vállalkozásiak már nem keresik a partnereket, azok kutatják fel őket. A legutóbb a cseh Bridge Power Investments (BRI) társaság képviselői léptek kapcsolatba a Holló családdal, helyi peletgyár építése ürügyén.
A tervek szerint már az ősszel meg kellett volna, hogy induljon a termelés, de a gyár majd csak májusra épül fel. A szükséges engedélyek beszerzése hátráltatta a munkát. Még csak egy papír hiányzik, a Vode Vojvodine közvállalat engedélye kikötő építésére a Duna–Tisza–Duna-csatornán. Ugyanis a vállalat a Nemesmilitics–Doroszlói út mellett, a DTD-csatornához közel épül majd, ahonnan a kész terméket uszályokon szállítják Gombosig, onnan pedig a Dunán jut el az Európai Unió országaiba.
– Ebben a beruházásban nem az a vezérelt elsősorban, mennyi lesz a haszon, hanem hogy Doroszlónak jusson ez a lehetőség. A többi már jön magától. Ha az ember becsülettel végzi a feladatát, van kereset, ha pedig nem, akkor ne is várjon semmit. A peletgyár megépítése a jövő slágere, mert ugye, hagyományos szempontból vett energiaforrásaink korlátozottak, és egyre drágábbak lesznek. A vajdasági termőföld pedig zsúfolásig tele megújuló energiaforrásokkal, csupán élni kell a lehetőségekkel. Ősszel sokfelé ég a határ, legel a láng a tarlókon, ezzel pazaroljuk az erőforrásokat, és még kárt is okozunk környezetünkben.– Az elképzelés szerint újabb lehetőséget kínálunk fel a környék lakosainak, ugyanis a projektum kifizetődőségéhez legalább 12 000 hektár termőföld növényi maradványaira lenne szükség. A doroszlói határ mintegy 4000 hektár, ennek legfeljebb a feléről gyűjthető be az alapanyag. A többi vidékről származik, és biztos, hogy hatalmas érdeklődés övezi. Üzletet kínálunk fel a helyi és a környékbeli gazdáknak – mondja Róbert. A termőföldjeiken található szármaradványokat felvásároljuk úgy, hogy mi takarítjuk be, vagy a gazda maga préselteti, és leszállítja. Háromszor kisebb kapacitású Európa legnagyobb pelettgyára, mint amekkora a dorszlói feldolgozóközpon lesz. Teljesítménye évente 100 000 tonna alapanyag préselése, ami azt jelenti, naponta 3000 tonna. Hogy érthetőbb legyen, ez nap mint nap 12 vontatós tehergépkocsira való tüzelőanyag. Közutakon ez a mennyiség nem is szállítható az EU-ba, mert legalább 60 kamionra lenne szükség, amely megállás nélkül az utakon cirkálna. A projektumvezetők ezért döntöttek a vízi közlekedés mellett, meg azért is, mert jóval kifizetődőbb. A célpontok is megvannak, hová jut a pelet. Angol és német cégek képviselői jártak Doroszlón, és az előszerződéseket is megkötötték. Az előállított összmennyiséget készek felvásárolni.A beruházás értéke 13 millió euró, ebből 2,5 milliót a gépezet beszerzésére irányoztak elő, amely a Holló család tulajdonát képezi majd. Az előhírnök traktorok és szükséges kapcsolható eszközök egy része már megérkezett. Egy 280 lóerős Case Magnum már üzemben van, hat lesz összesen. Amikor behajtottuk az utcába Case vontatta bálaprést, összesereglettek a helybeliek, csodálkoztak, mi ez a hatalmas szerkezet. Mondtam, ez a bálaprés. Az öregasszonyok összenéztek, legyintettek egyet, és annyit válaszoltak: Ez bálázó? Ugyan már! – meséli beszélgetőtársunk.A határban pedig dolgozik már a 150 lóerős Case Puma, amely a bálák összegyűjtését és beszállítását szolgálja, kocsijára a traktorból irányított karral maga rakja fel az 500 kilós bálákat.– Talán nem is gond, hogy az üzem még nem indult be, mert több időnk marad a próbagépekkel való ismerkedésre. Kezelésükre németországi szakemberek oktattak bennünket, de mi az itteni viszonyaink közepette tesszük őket próbára. Lassan beletanulunk, és ami hetekkel ezelőtt még nagy gond volt, most már nem az. Az üzemzavarok kiküszöbölésekor a külföldi karbantartó szolgálatot hívtuk, és ők diktálták sokszor telefonba, hogyan hárítható el a meghibásodás, ha egyáltalán arról volt szó.A peletgyár 50 munkást alkalmaz majd, és legalább ennyi helybéli család megélhetését és megmaradását szolgálhatja. Ha hozzávesszük az eddigi 25 foglalkoztatottat, akiket a gazdaság már alkalmaz, mondani sem kell, hány családnak nyújt megélhetést a Holló vállalat. Egy folyamat indult be a faluban, és úgy tűnik, nincs visszaút. A 60-as 70-es években elköltözött szülők gyermekei, a mostani fiatalok a vidéki kisvárosokból térnek vissza Doroszlóra a nagymama üresen álló házába. – Meglátják, tíz év múlva, a legközelebbi népszámláláskor nem hogy csökken, hanem gyarapszik majd Doroszló lakossága, mert már két-három év múlva, aki a faluban akar dolgozni, annak lesz munkája. Szerintem ez reális jövőkép – mondja Holló Róbert.
