A legjobb barátnőmet Daniellának hívják. Ő Moholon él. Akkor ismerkedtem meg vele, amikor második osztály befejezése után a szüleinkkel Moholra látogattunk. A nagyszüleim már a második napon elvittek a nyugdíjasok otthonába. Kezdetben nagyon unalmas volt. Azután megnéztük a sakkozókat, a pikádót játszókat és a többieket. Volt egy fiú, aki nagyon jól sakkozott, mindenkit legyőzött, még a legjobbakat is.
A nagymamám beszélgetett az egyik barátnőjével, és megláttam, hogy neki is van unokája. Első alkalommal mindketten szégyenlősek voltunk, de rövid alatt összebarátkoztunk. Beszélgettünk mindenről.
Testvérem, Daniella meg én elhatároztuk, hogy bújócskázunk. Elsőnek Fecó volt a hunyó. Rövid időn belül meg is talált minket. Mikor mindenki bement, nagyon örültünk, mert a miénk volt az egész udvar. Rövid ideig pikádót játszottunk, de hamarosan nekünk is ebédelnünk kellett.
Az ebédnél nem ültek mellettünk, amit nagyon sajnáltam. Utána még egy kicsit játszottunk, de már indulnunk kellett haza.
Másnap az uszodában szintén találkoztunk. Egymás mellé telepedtünk, majd együtt úsztunk és kártyáztunk.
Daniellának akkor rövid volt a haja. Az anyukája elmesélte, hogy nyáron mindig levágatják, de télen megnöveszti. Megkérdezték tőlem, hogy hazavihetnek-e, hogy ne legyek a nagyszüleim terhére, és én igennel válaszoltam.
Másnap már útközben összetalálkoztunk, és megint jól szórakoztunk. Együtt mentünk a játszótérre. Mielőtt elindultunk haza, vettünk egy-egy tölcsér fagyit. Az úton észrevettem, hogy a blúzomra csöpögött a fagyikrém. Daniella megnyugtatott, hogy vele is ez történt egy alkalommal. Az utolsó fürdési napon sajnáltam, hogy el kellett búcsúznunk.
Harmadik osztály után is találkoztunk egy halászléfőző-versenyen. Akkor is barátkoztunk. Remélem, hogy hamarosan újra találkozunk.
