Az iskolában Tóth Istvánnal (alias: Tyutyu) ülök egy padban. Ő nem csak a padtársam, hanem az egyik legjobb barátom is. Most róla beszélnék bővebben.
Tyutyuval régóta ismerjük egymást. Azt hiszem, még óvoda előtt találkoztunk, a medencén. Első közös történetünk az volt, hogy én ettem a fagyit, és leharaptam a tölcsér végét, Tyutyu pedig leutánzott valamivel sikertelenebbül. Ő ugyanis összekente magát. Most egy kicsit a személyiségéről. Viszonylag alacsony fiú. Bőre barnás árnyalatú. A haja fekete és rövid. Szeme, azt hiszem, barna. Öltözködése megfelelő és állandó. Tapasztalatokból megállapíthatom alapvető tulajdonságait. Okos, ügyes, kedves, segítőkész és még sorolhatnám. Mint ahogy az élet sem fenékig tejfel, Tyutyu sem tökéletes. Néha elég könnyen fölmérgesedik és eléggé hisztis is. Persze, ezeket a tulajdonságait akkor mutatja ki, ha kiprovokálják. Röviden ennyi Tyutyu jellemzése. Szokásai közé tartozik mégm hogy mindig ugyanazt uzsonnázza, valamint a feledékenysége. Számos vicces és érdekes történetet éltünk át együtt. Például múlt héten elmentünk sárkányt eregetni, ami kudarcba fulladt, hála egy szép magas fának. Volt már pár vicces horgászatunk is. Említettem, hogy a sárkányeregetésből nem lett semmi, de elhatároztunk valamit egy hosszú párbeszéd során:
– Tyutyu, építsünk egy bunkert!– álltam elő az ötlettel.
– Á, inkább hagyjuk!
– Ne, csináljuk meg, tudok egy jó helyet.
– Hülyeség, minek nekünk az?
– Bejárhatunk oda és csak mi tudunk róla.
– Na jó, legyen.
Így sikerült megbeszélni az építés témát. Ezután kerestünk az erdőben egy helyet és oda építkeztünk. Nem sikerült befejezni a munkát. Másnap Rékával és Barnival tökéletesítettük. Meglepő, de nagyon jól sikerült. A bunkert saját építési módszerrel állítottuk fel, de sajnos, a pontos helyét és kinézetét nem árulhatom el, mert ez szigorúan titkos. Még rengeteg történetem van a padtársamról, de sajnos, kicsöngettek, úgyhogy többet nem mesélek róla.
Ez volna hát Tyutyu, néha kicsit szórakozott, de nekünk így jó.
