A Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága Petőfi Sándor ösztöndíj-programjának keretében Cs. Tóth Gabriella néprajzkutató kilenc hónapot töltött Nyugat-Bácskában, segítve az itteni magyar közösségek identitásmegőrző és hagyományokat éltető munkáját. A zombori Szórványközpont és a Dunatáj Egyesülés régiófejlesztési civil ernyőszervezet kereteiben végzett munkáját Pelt Ilona, a szóban forgó szervezetek egyik vezetője, helyi, közösségi kulcsember mentorálta. Hozzá intéztük az első kérdést:
Miként jellemezné a program helyi fogadtatását, a legutóbbi ösztöndíjassal, Gabriellával való együttműködést?
– Minden alkalommal, amikor Petőfi-programos érkezik hozzánk, kíváncsian várjuk, milyen lesz majd az együttműködés és érdeklődéssel szemléljük, az adott fiatal hogyan illeszkedik be a közegbe. A nyugat-bácskai magyar hagyományőrző közösségeknek kialakult szokásvilága van, az adott közösségek ragaszkodnak a saját tradícióikhoz, mentalitásbeli sajátosságaikhoz. Itt nem mindegyik Petőfi-programos találja fel magát. Az elmúlt kilenc hónap arról árulkodott, a tapasztalatok és a visszajelzések is arról tesznek tanulságot, hogy Gabriella (talán amiatt is, hogy szakterülete a néprajz ) nagyon gyorsan feltalálta itt magát. Befogadta a közösség és úgy érzem, hogy ő is magáévá tette a közegi sajátosságokat. Ebből adódóan nagyon jó együttműködés alakult ki. Nyugat- Bácskában olyan programok indultak el, amelyek eddig nem voltak. Biztos vagyok benne, hogy Gabi vissza vissza fog térni hozzánk, hiszen szakmailag is kötődik a tájhoz. Ez megalapozza a további jó együttműködést – nyilatkozta Pelt Ilona.
Cs. Tóth Gabriella néprajzkutató azt mondja, jól érezte magát és megszerette a sokszínű Nyugat-Bácskát, s mint mondja, viszi a jó hírét ennek a vidéknek, hogy minél többen látogassanak el hozzánk és ismerjenek meg bennünket.
Ilona mentor és Cs. Tóth Gabriella ösztöndíjas (L. Móger Tímea felvétele)
Milyen tevékenységeket végeztél a Szórványközpont és a Dunatáj Egyesülés kereteiben?
– 2017 októberében érkeztem Nyugat-Bácskába, így a munkát is ekkor tudtam elkezdeni. A kezdeti pár hét elsősorban az ismerkedésről szólt, bár voltak konkrét elképzeléseim is, de igyekeztem felmérni az itteniek igényeit, és ahhoz igazítani a projektemet. Négy nagy csoportba tudnám osztani a kilenc hónap alatt végzett tevékenységeket, amelyeket itt, a Szórványközpont és a Dunatáj Egyesülés keretein belül végeztem. Elsőként említeném a gyermekfoglalkozásokat. A program nagyobb részében kéthetente jártam három település iskolájába, ahol az alsó tagozatos diákokkal foglalkoztam, igyekezetem a hagyományápolás irányába terelni a figyelmüket, de az anyaország mélyebb megismertetése is a céljaim között szerepelt. Ittlétem másik fontos elfoglaltsága a gombosi Tájház rendezgetésére irányult. Szívemen viselem a vajdasági magyarok tárgyi hagyatékának a sorsát, viszont ezek mentésében szinte teljesen tehetetlen vagyok. Gomboson azonban szükség volt a munkámra, és boldogsággal tölt el, hogy szaktudásommal segítségükre lehettem.
Alkalmanként besegítettem kulturális rendezvények szervezésébe és lebonyolításába, ez elsősorban gyermektáncházak megrendezését jelentette. Továbbá szükség esetén kivettem a részem a Dunatáj Egyesülés irodai munkájából, ez többnyire a pályázatírási feladatkör volt – mondta Gabriella.
Miként történt az együttműködés a mentoroddal, Pelt Ilonával, és a befogadó szervezetek munkatársaival?
– Októberben kijelöltünk egy olyan irányt, amely mindkettőnknek megfelelt, és így gyorsan elindult a munka. Idő közben hol személyesen, hol telefonon egyeztettünk a felmerült új feladatokkal kapcsolatban.
Hogyan jellemeznéd eddigi tapasztalataid alapján a nyugat-bácskai magyar közösségek életét, az oktatási és művelődési intézmények működését?
– Nyugat-Bácskát rendkívül sokszínűnek látom, és ez alatt nemcsak a vegyes nemzetiségi összetételt értem, hanem azt, hogy a magyar közösségek szintén nagyon változatosak, falunként különböző mentalitásúak, és ez számomra nagyon széppé teszi ezt a vidéket. Az iskolákat, iskolaigazgatókat és a magyar tanítókat, tanárokat megismerve, bátorkodom kijelenteni, hogy az iskolák erősek. Ez az erő a pedagógusokból ered, akik mindent megtesznek a magyar nyelvű tanítás további működtetéséért, amely igazán nagy kihívásnak tűnik a fogyatkozó osztálylétszámok miatt. A művelődési intézmények tekintetében ugyanezt tudom elmondani. Amit itt megtanultam: „nincs lehetetlen csak tehetetlen”.
Cs. Tóth Gabriella és a gombosi gyerekek (L. Móger Tímea felvétele)
Gödöllői vagy, Szegeden tanultál. Mi ösztönzött a Petőfi Programba való jelentkezésre?
– Ez összetett dolog. Gödöllőn nőttem fel, majd Szegeden folytattam egyetemi tanulmányaimat és összesen kilenc évet éltem a városban. Szegedről csak egy „köpésre” van Vajdaság, így elég hamar, barátaimnak köszönhetően megismertem néhány Tisza menti települést és a korosztályom jó néhány tagját. Idővel volt szerencsém ellátogatni Vajdaság más vidékére is, ott baráti kapcsolatokat kialakítani.
Természetemnél fogva mindig is érdekelt a történelem és a néprajz, amely egyértelműen hozzásegített ahhoz, hogy még nagyobb nyitottsággal és megértési vággyal fogadjam az előbb említett impulzusokat.
A Petőfi Program megjelenésekor, 2015-ben fogalmazódott meg bennem a gondolat először, hogy ezt szívesen csinálnám, hiszen a program célkitűzésével alapvetően egyetértek, és ekkor már volt személyes tapasztalatom az elszakított területen élő magyar közösségekről. Mindennek eredménye, hogy 2017-ben én kezdtem meg a tevékenységet Petőfi-ösztöndíjasként Nyugat-Bácskában.
Beváltak a programhoz, az ideutazáshoz fűzött reményeid, elképzeléseid?
– Úgy jöttem ide, hogy számos kérdésben konkrét elképzelésem volt, ilyennek számított például a gombosi Tájház, az azzal kapcsolatos tevékenységem. Természetesen itt, a helyszínen sokat alakult minden, szembesültem én is nehézségekkel, korlátokkal, amelyekre előre nem igazán lehetett felkészülni.
Igyekeztem helytállni minél több területen és eljutni minél több közösséghez. Hiszen egy Petőfi-ösztöndíjasnak minden magyar ember, minden magyar közösség egyformán fontos. Úgy gondolom, hogy ez a lehetőségekhez és kapacitásomhoz képest jól sikerült. Ugyanakkor, most itt, a kilenc hónapos kiküldetésem végén, olyan érzések kavarognak bennem, hogy talán tehettem volna többet, semmit sem érzek befejezettnek. A programot viszont részemről le kell zárni. Csak remélni tudom, hogy tevékenységem az itteni magyar közösségek valódi erősödését és épülését segítette. Részemről a program lezárása nem a végső búcsú ideje, csupán egy korszak vége. A kapcsolatokat a továbbiakban is ápolni szeretném és a jövőben is segítem ezeket a közösségeket, csak más formában. Szerintem a Petőfi Program akkor igazán sikeres, ha ezek a kapcsolatok hosszútávon fönnmaradnak.
A program kezdete, tavaly október óta Zomborban élsz. Megszeretted-e a várost, illetve van-e olyan nyugat-bácskai hely, táji hangulat, amely különösen a szívedhez nőtt?
– Igen, megszerettem itt. Kilenc hónap elég hosszú idő, most ott tartok, hogy Magyarország furcsa, majd vissza kell rázódni. Zombort nagyon megszerettem, szerintem az egyik legszebb vajdasági város. Nagyon örülök, hogy itt a többségi társadalomnak is fontos az épített örökség megóvása, és ennek köszönhetően Zomborban megőrződött a Monarchia korára jellemző városkép. Külön öröm volt számomra, hogy a földszintes kispolgári lakóházak is, gyönyörű vakolatdíszeikkel, szépen gondozottan uralják a település képét. Meglátásom szerint legtöbbször ezek esnek áldozatul először a lebontási és átépítési hullámoknak. Tehát Zombort különösen megkedveltem, nagyon barátságos kisváros, és még ma is méltón őrzi az egykori Bács–Bordog vármegye emlékét.
De összességében Nyugat-Bácska hangulata is magával ragadó, a kis falvakban is sok-sok szépséget lehet találni, és találtam is.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve, szeretnél-e visszatérni majd Nyugat-Bácskába?
– A jövőben, a program végeztével Budapesten, a Néprajzi Múzeumban fogok dolgozni, aminek nagyon örülök. Úgy gondolom, bár fizikailag kevesebb időt töltök majd ezen a helyen, innen elszakadni már sosem fogok, hiszen a néprajzi kutatási témám is ide köt – folytatódik otthon is az anyagok feldolgozásával –, illetve a jövőben is lehetőségeimhez mérten segíteni igyekszem majd az itteni szervezeteket, törekvéseket. Otthon pedig továbbra is terjesztem ennek a vidéknek a jó hírét és azt a meggyőződést, hogy érdemes erre a vidékre ellátogatni, kutatóként ennek a vidéknek a kultúrájával foglalkozni – hallottuk Cs. Tóth Gabriellától.
