Écska

Écska egy csendes kis falu, tíz kilométernyi távolságra Nagybecskerektől. A hivatalos népszámlálási adatok szerint a faluban 2500 szerb, 1300 román, kevesebb, mint kétszáz magyar és további 16 nemzetiség él, nevezetességei közé pedig a központban található kastély, valamint a római katolikus, a szerb és a román templom tartozik. A falu egyfajta őslakosai a románok, ők azok, akik a viharos évszázadok alatt soha nem költöztek el innen, ellentétben a magyarokkal, szerbekkel, németekkel.

Mindezek az adatok látszólag szokványosak, bármely településről felsorolhatók, Écska azonban mégis más és több, történelmében Bánát történelme tükröződik, meséli a falubeli Gazdag Ervin, aki tízévnyi kutatómunkával több mint hatszáz oldalas monográfiát írt a faluról, tehát mondhatni: Écska a kisujjában van.

– Écska nagyon régi település, írásos emlékekben először 1439-ben említi Djurad Branković szerb despota, akinek a feljegyzései szerint ez egy 20 házból álló település, ahol szerbek és magyarok éltek – meséli. A falu elnevezésével kapcsolatban írásos dokumentumok nem léteznek, csupán legendák, amelyek egy része Attila hun vezérhez kötődik, akinek ezen a vidéken volt tábora. Van olyan történet, ami szerint a felesége, mások szerint a lánya volt a falu névadója. Megint mások a török, német, magyar, román nyelvből próbálták levezetni, de írásos nyoma egyiknek sincs.

– Bánát történelme még Vajdaságénál is specifikusabb, de hozzá kell tenni, hogy ha Bánátról beszélünk, akkor arról a régi területről van szó, amelynek Temesvár volt a központja, és amelynek csupán egyharmada van Vajdaságban, a nagyobb része Romániában. Bánát 1552-ben esett török uralom alá, akkor foglalta el Mehmed pasa. I. Lipót 1699-ben fizetett Savoyai Jenőnek, hogy foglalja vissza Bánátot. Ezt követően a Karlócai béke után a törökök kivonultak erről a területről – meséli Gazdag Ervin, hozzátéve, ezután a térség nem magyar uralom alá került, hanem közvetlenül Bécs fennhatósága alá.

Écska története ezután, Mária Terézia uralma alatt kezdődik el, amikor is az osztrákok attól tartva, hogy a magyaroknak túl nagy lenne ebben a térségben a befolyásuk, a bánáti birtokokat licitációra bocsátották, azzal a kitétellel, hogy azokat magyar nemesek nem vásárolhatták meg.

– Az akkori Écska nagybirtokot, amelyhez Écska mellett Jankahíd és Klek tartozott, az örmény Lázár Lukács jószágkereskedő vásárolta meg. Az ő eredeti vezetékneve Lazarijan volt, ezt magyarosította később. Ők voltak a 10 leggazdagabb örmény család egyike, akik gazdasági okokból hagyták el szülőhazájukat. Úgy mérték fel, hogy a Habsburg-birodalom gazdasági potenciált biztosít számukra, és itt tovább növelhetik gazdagságukat. Ezért Temesvárra költöztek, ahol pragmatikus okokból felvették a római katolikus vallást is – meséli a falu krónikása. A család élt Belgrádban és Újvidéken is. Az écskai birtokot azzal a céllal vásárolták meg, hogy az osztrák hadsereget élelmezzék.

– Lázár, amikor megkérdezték, nem tudta pontosan, mennyi jószága van, csak azt, hogy 11 ezer kutya őrizte azokat. Ebből el tudjuk képzelni, mekkora mennyiségű élelemről lehetett szó – teszi hozzá.

A falu felvirágzása a grófi ranggal rendelkező Lázár érkezésével a 18. század elején vette kezdetét, miután megvásárolták ezt a birtokot. Akkor itt mintegy 100 ház állt, a lakosság fele román, másik fele pedig szerb volt. A románok esetében kuriózumnak tekinthető, hogy őket 1765 és 1775 között telepítették ide, és ők az egyedüli nemzet, amely a történelmi helyzettől függetlenül mindig is itt maradt helyben.

Az 1830-ig terjedő időszakban a falu felvirágzott, a nemeseknek, ha elismerésre vágytak, legalább egyszer el kellett ide jönniük, bálba, mulatságra, a kastélyba. A kastély, amelynek éttermében beszélgetünk, a falu jelképe, itt zajlott a társadalmi élet. Ma már csak egy nagyobb, a főutcára néző épület áll, amely elsősorban a kongresszusi turizmusnak ad otthont, de egykoron 21 hektáron terült el.

Apja halála után 1793-ban János vette át a birtok irányítását, ebben az időben épült fel az első katolikus templom, amely ma is áll, csakúgy, mint a román és szerb ortodox templomok.

– János sorsa érdekesen alakult, párbajban vesztette életét. Az eleméri Kiss-birtokon nyári bált tartottak, amely lóversennyel indult. Az volt a szokás, hogy a lóverseny nyertese este bármely hölgyet táncba hívhatja. A nyertes a bécsi garnizon parancsnoka volt, aki elindult egy hölgy felé, majd hirtelen hátat fordított neki, és egy másikat kért fel, ami kifejezett sértésnek számított. A hölgy vőlegénye nem reagált, Lázár János viszont igen, kesztyűt dobott, ami után párbajra került sor. A vívás során szerzett szúrt sebbe belehalt – meséli Gazdag.

Jánostól a birtokot öccse, Ágoston vette át, aki a leginkább felvirágoztatta azt, majd követte őt Zsigmond, aki az utolsó férfi leszármazott volt. Halálát követően özvegye, Viktorina 1871-ben férjhez ment Thurn-Taxis Egon Miksa belga herceghez, aki átvette az uradalom igazgatását. Ő hozta létre a híres écskai ménest, megalapította a vármegye fajtiszta lovait tenyésztő egyletet, és megkezdte a vadászturizmus kiaknázását. A birtok 1888-ban Lázár Zsigmond lánya, Marianna és férje, a luxemburgi nemesi családból való Harnoncourt Félix gróf kezébe került. Két gyermekük született: ifjabb Félix és Alice. A Harnoncourt család az écskai uradalom vezetését és családi életét is bécsi modorban szervezte meg. Külön hangsúlyt fektettek a főúri szórakozásokra: gyakoriak voltak a hangversenyek, az álarcosbálok, amelyek válogatott vendégsereg jelenlétében zajlottak le. Három gyermeke közül a legfiatalabb, Alisa, San Franciscóban halt meg 2004-ben, fia Félix, aki 1920-ban született, még él, és havi szinten beszélget telefonon Gazdaggal.

– Ő a birtok közvetlen örököse, át is adták a vagyon-visszaszármaztatási kérelmet. Őket a birtok nem érdekli, semmilyen nosztalgiát nem éreznek Európa iránt. Mondtam neki, hogy ha visszakapják, akkor én vállalom a gondnokságot, csak egy lakosztályt kérek – meséli Gazdag.

Écskán egykoron virágzó gazdaság működött. Volt itt sörgyár, két malom, amelyek ma is működnek, folyami kikötő, háromszintes búzaraktár. A helyi lakosság ma többnyire mezőgazdaságból él, illetve sokan utaznak Nagybecskerekre dolgozni, hiszen mindössze 10 kilométerre van.

Gazdag Ervin édesapja a családdal azzal a céllal költözött 1975-ben Écskára, hogy az itteni idegenforgalmat fellendítsék. Nem sikerült, ismeri el, noha potenciál akad bőven. A kastély ma magántulajdonban van, az aktuális tulajdonos felújította azt, de megelégszik az üzleti látogatókkal, a kongresszusi turizmussal, noha Gazdag szerint bőven lenne itt még fejlesztési lehetőség.

– Szlovéniából származom, láttam, hogy ott mennyire kihasználták az ilyen lehetőségeket. Például Muraszombat, ahol a 25 ezres település megél az idegenforgalomból. Itt fürdőkkel, a történelmi örökséggel, egyéb lehetőségekkel eltarthatnánk az egész falut, de valamiért nem élünk ezzel a lehetőséggel. A falu jelképének számító toronyról senki sem tart számot. Két hónapja lehullott róla egy hatalmas betondarab. Lassan szétesik – mondja.

Mint már említettük, Écskán a román lakosság jelenti a történelmi kapcsot. Ők a 18. században történt betelepítésük óta itt vannak, és ma is társadalmilag aktívak. Egyházuk van, az iskolában a szerb mellett román tagozatok működnek, emellett kultúregyesületük és tűzoltó-egyesületük van.

Az elbeszélés alapján felvetődik a kérdés, hogyan lehetséges, hogy ennek a falunak soha nem volt magyar jellege.

– Ez itt a magyar állam területe volt, az első lakosok magyarok és szerbek voltak. Akkoriban azonban Bánát mocsaras vidék volt, rosszak voltak az életkörülmények, járványok voltak, ezért a magyarok az anyaország felé költöztek, ahol jobban lehetett élni. Ekkor jöttek ide a románok. Később, ahogyan említettem, a 18. században magyar nemesek nem vásárolhattak itt birtokot, azonban 1780 után Lázár János idetelepített 110 magyar családot, de az első világháború végéig ez egy román többségű falu volt. 1918 után a nemzetiségi egyensúly módosítása céljából elkezdtek szerbeket telepíteni ide, majd fokozatosan ők kerültek többségbe. A románok képezik azt a szálat, amely Écska történelmét összeköti, ők 1765 óta folyamatosan itt vannak – meséli Gazdag.

Écskán a második világháború befejezése óta nincs magyar kulturális, társadalmi élet, semmilyen hagyományápoló egyesület nem működik. Mindössze a helyi római katolikus templomban hallhatnak magyar szót, ugyanis a helyi plébános kielégítően beszéli a magyar nyelvet, így magyarul is hallgatható istentisztelet. A második világháború ideje alatt még sokrétű kulturális élet volt a faluban, a sváboknak és a magyaroknak is voltak egyesületeik, de azóta ez megszűnt, csak a románok és a szerbek aktívak társadalmilag, így a magyar nemzeti ünnepekről sem emlékeznek meg szervezetten, ahhoz sajnos túl kevesen vannak.

A helyi magyarok egymás között magyarul beszélnek, tehát őrzik, ápolják nyelvüket, viszont a gyerekek a helyi általános iskolában tanulnak, a szerb nyelvű tagozatokon, nem jellemző, hogy Nagybecskerekre vagy a környező magyarlakta településekre íratnák be a szülők a kisdiákokat. A szerb nyelvű oktatás ellenére is a gyerekek jól beszélik a magyar nyelvet.

A Nagybecskerek melletti falu maga a beszélő történelem, a kastéllyal, a templomokkal, a régi malmokkal és egyéb épülettel, valamint a település mellett folyó Bégával egy évszázadokon átívelő időutazásra invitálnak.