A zentai Horváth Kátai Szabolcs és családja több generáció óta foglalkozik juhtartással. A minőségi állomány fenntartásához és gyarapításához a család minden tagja szükséges. A legtöbb munka elléskor van, olyankor feleségével, Mónikával napi 16–18 órát is a jószág mellett töltenek, de a juh az év többi napján is teljes odafigyelést igényel.
Az állomány frissítéséhez szükséges fiatal juhok (Kép: Gergely József)
Horváth Kátai Szabolcsék tanyája Zentán a dohánygyárral szemben található. A család több generáció óta él ott, Szabolcsnak már a nagyapja is juhokat tartott, így a tanyához közel eső legelőkön az 1960-as évek óta az ő jószáguk legel. Ők maguk 15 éve tartanak birkát, akkor házasodtak össze Mónikával, és az állományt azóta gyarapítják, így mára 250-es anyaállományuk van, plusz 70 nőstény toklyójuk. A húsáért tartják őket, egész évben azért dolgoznak, hogy a bárányok megfelelőek legyenek a téli eladásra.
Szabolcs azt mondja, januárban a legkeresettebb a bárány, viszont már december elejére elsőosztályú árut készítenek, amit a felvásárlóerőtől függően értékesítenek:
Horváth Kátai Szabolcs: A juhtartás időigényes munka
– Az értékesítéssel Szerbiában gondok vannak, nagyon alacsony a felvásárlási ár, és ki vagyunk szolgáltatva a viszonteladóknak. Azzal, hogy bevezették a juhokra az állami támogatást, leverték a hús árát, mondván, úgyis kapunk állami támogatást. Nálunk most alig 2,5 euró (280–300 dinár) a báránynak kilója, külföldön pedig, például az arab országokban, 7–10 euróért értékesítik kilóját. Úgy tudjuk, hogy tavaly a bárányainkat az arab országokba adták el, de viszik őket Boszniába és Crna Gorába is. A felvásárlók Közép- és Dél-Szerbiából jönnek, én legutóbb Šabacra adtam el a bárányokat. A felvásárlók nem fizetik ki az összeset azonnal, sokszor hosszú hónapokat várunk a pénzünkre, és ez nehezíti a gazdaságunk vezetését. Az állami támogatás egyébként birkánként 7000 dinár, bárányokra 2000 dinár, de a rengeteg adminisztráció annyira megnehezíti az igénylését, hogy 2009 óta, amióta elkezdtük teljesíteni az igényléshez szükséges feltételeket, csak egyszer, 2014-ben sikerült megvalósítanunk a támogatást. 2015-ben csak az állomány 30 százalékára ítélték meg a támogatást, 2016-ban pedig valamilyen adminisztrációs hiba miatt teljesen elvetették az igénylésünket. A támogatáshoz vezetni kell a törzskönyvezést, ugyanis pontosan követni kell az egyedeket, jegyezni kell, honnan valók, mikor születtek, mikor ellettek, kik a szülők, nem szabad a vérvonalaknak keveredniük, és így nagyon nehézkesen jutunk pénzhez. Azért is nehéz igényelni, mert a dokumentációnak több ellenőrzőponton kell átesnie, mielőtt a minisztériumba kerül. Az állományt egy szelekcióvezetőnek kell követnie, ellenőriznie, majd az igénylést a mezőgazdasági szakszolgálatnak és az Újvidéki Mezőgazdasági Egyetem Állatorvosi Karának is át kell néznie, és csak ezen szervek jóváhagyása után lehet a minisztériumba beadni a pályázatot. Szóval a juhtartónak nem csak a jószággal kell foglalkoznia, hanem nagyon sok más dologgal is ahhoz, hogy fejleszteni, gyarapítani tudja az állományát, és valahol megtalálja számítását. Az utóbbi években egyébként a támogatás reményében olyanok is juhtartással kezdtek el foglalkozni, akik előtte csak a karácsonyfa alatt láttak birkát, viszont nincsenek tisztában a juhtartás nehézségeivel. Kecsegtetőnek tűnhet a jószágonkénti előirányzott összeg, de azzal tisztában kell lenni, hogy rengeteg befektetés és idő kell ahhoz, hogy megfeleljünk a minisztérium kitételeinek – magyarázza a fiatal gazda.
Az infrastruktúra és a jószágállomány is ott van a legelő szélén
Arról kérdezem, mit kezdenek a gyapjúval és a tejjel, és arról számol be, hogy a gyapjút nagyon alacsony áron lehet értékesíteni, és mivel nincs megoldva a tejfelvásárlás, a tejet családon belül dolgozzák fel és fogyasztják el:
– A gyapjúnak nem nagy az értéke, alig futja a nyírás költségeit, a tejfeldolgozás pedig nem életképes. Csak addig fejjük őket, míg a bárányok eladása után el nem apad a tejük. Ez egy háromszori négyszeri lefejést jelent, és azt a tejet a feleségem és édesanyám feldolgozza, és mi fogyasztjuk el, esetleg a barátoknak is jut belőle valamennyi. Tehát, mivel sem a gyapjút, sem a tejet nem lehet megfelelő áron értékesíteni, a juhtartásnál az ágazat fennmaradását a bárányok értékesítése jelentheti, a bárányt viszont jelenleg csak önköltségi ár alatt lehet eladni.
Szabolcs hangsúlyozza, hogy a juhtartás az egész családot igénybe veszi, egy állandó juhász mellett a család apraja nagyja kiveszi a munkából a részét, ha szükséges, három gyermekük is besegít:
A minőségi takarmányt is ők termesztik
– Horváth Tibor a juhászunk, neki a felmenői is azok voltak, így nagyon érti a munkáját. A legelőn ő van kint a nyájjal és őt egész napra lefoglalják a birkák. Meg kell becsülni a jó juhászt, mert ezt nem tudja mindenki csinálni, ez egy életforma. A juhásznak tudni kell, hogy mikor, merre lehet az állatokat kivezetni. A birka délelőtt melegben nem indul meg napnak, így délelőtt mindig nyugatnak indítunk, délután keletnek, mert délután meg jót legel saját árnyékában. Hajnali 4–5 órakor hajtunk ki hűvösön és 9 felé térnek vissza, délután meg három felé mennek ki és kilenc felé hajtanak be, de a juhásznak közte is sok a dolga, hiszen mindig van, amelyiket körmölni kell, vagy valamelyiket beköpi a légy. Ha a juhász szabadnapos, a gyerekek őrzik a nyájat, amikor meg ellés van, akkor a feleségemmel napi 16–18 órát a jószág között vagyunk, hiszen nem elég csak megelletni, a kisbárányt ajnározni is kell. Még legalább két–három hétig segíteni kell a szopásban, főleg, ha ikrek születnek, mert azok még gyámoltalanabbak. Éjszaka is többször közéjük kell menni, mert sokszor megtörténik, hogy a bárány nem tud szopni, és ha nem jut tejhez és reggelre kihűl, akkor elpusztul. A birkákkal mindig sok a munka, aki minőséget akar kiadni a keze közül, annak az egész napját lefoglalja. Ahhoz, hogy januárra, amikor legdrágábban el lehet adni a bárányt, megfelelő bárányaink legyenek, egész évben nagyon oda kell figyelnünk. Az állománynak már most megkezdjük a féregtelenítését, két-három alkalommal körmölik őket, és aztán az üzekedés után már nem szabad őket stresszben tartani, hogy biztos legyen a beágyazódás. Május elején nyírjuk meg őket, és a legeltetéshez a legmegfelelőbb legelőket próbáljuk biztosítani a számukra. Mi a Rétbe a Nagyhátra járunk, meg itt a tanyánk alatt is legeltetünk. Sajnos a legelőkért minden évben árverezésen kell részt vennünk a helyi önkormányzatban, és ez nagyon aggasztó, mert ha nem tudunk az állománynak megfelelő legelőt biztosítani, akkor veszélybe kerül a juhtartásunk. Fontos lenne, hogy az illetékesek változtassanak ezen a módszeren, mert ha mindig azon kell aggódnunk, vajon jövőre is legeltethetünk-e ott, ahol évtizedek óta a mi juhaink járják a legelőt, akkor nem tudunk tervezni.
