Az elődök munkáját folytatva

A Szabadkai Református Egyházközségnek február elseje óta új lelkésze van Harangozó László személyében. Nagyapja a mai magyarországi Kelebián született, de a család a szabadkai gyülekezet tagja volt, és a nagypapáját is itt keresztelték meg, ezért sem véletlen a szabadkai gyülekezethez való kötődése. Tíz évig Bácsfeketehegyen a püspök mellett  segédlelkészként, beosztott lelkészként, majd társlelkészként tevékenykedett, és közben mint a Református Központi Otthonnak, ismertebb nevén a régi Árvaháznak, (sokan Leuenbergi Otthonnak ismerik) a vezetője volt. Majd 2013-tól Verbászon és szórványaiban, összesen hét gyülekezetben, és nyolcadikként Zentán is szolgált.

A szabadkai gyülekezet élére meghívás útján került, a hívők kérésére. A felesége, aki egyébként diakonissza végzettségű, valamint négy fiuk még nem költözött Szabadkára, de nemsokára ők is csatlakoznak a családfőhöz.

 – Egy lelkésznek nagyon jól kell ismernie a világ dolgait. Barth Károly svájci teológus azt mondta, hogy egyik kezében a Bibliát, a másikban pedig az újságot kell fognia egy lelkésznek. Nagyon fontos, hogy élő egyház legyünk ne pedig a hagyományok őrizője, az értékeinket, a hagyományainkat, amiben élet van, azt megőrizzük, de mindig időszerűnek kell lenni –  mondta szinte bevezetőként a lelkész, majd folytatta:

– Három évvel ezelőtt, amikor Surányiné Réti Katalin lelkésznő elment, akkor már szóba került, hogy meghívást kapunk Szabadkára, de akkor még úgy döntöttünk, hogy Verbászt és szórványait választjuk. Ez egy szívbéli választás volt, mert úgy éreztük, Isten oda hív bennünket. Ez egy letisztulási időszak volt a családunknak. Négy fiunk van, a tizennégy éves Dávid László, a tizenkét éves Sámuel Etele, a hétéves Áron Álmos és a hatéves Zente István. Kolozsvárott végeztem az egyetemet, és erdélyi hatásra megtetszett, hogy ott mindenkinek két keresztneve van. A fiaimnak az első név a bibliai, a második pedig a magyar történelmi név. Egyrészt a hitbéli megvallás ez a nevekben, az első három név Krisztus tisztségei hitvallásunk szerint, Dávid a király, Sámuel a próféta és Áron a főpap. Zente pedig egy ősmagyar név, jelentése: szent. A feleségem diakonisszaként 2001. és 2002-ben szolgált is a szabadkai gyülekezetben, amikor a teológiai egyetem elvégzése után le kellett töltenem a kötelező katonai szolgálatomat. Surányiné Réti Katalin szülési szabadságán is én helyettesítettem huzamosabb ideig, ezáltal a gyülekezetnek volt lehetősége megismerni engem –  mondta Harangozó László.

A Harangozó család gyermekei édesanyjukkal csak a tanév végén költöznek Szabadkára, habár már nagyon várják a költözést, de addig is vasárnaponként ők is részt vesznek az istentiszteleten.

– Verbászon is együtt szolgáltunk a feleségemmel, valamint a bácsfeketehegyi Központi Otthon vezetésében is rengeteget segített, ugyanis ez egy nyolcvan ággyal ellátott bentalvós intézmény, de több száz vendég befogadására is alkalmas. A Református Világtalálkozón 2006-ban ezer vendéget láttunk itt vendégül, de más tanácskozások  színhelye is volt az Otthon. Miután átvettem a verbászi gyülekezetet, már csak rövid ideig voltam az Otthon igazgatója, mert menedzsernek és önálló lelkésznek lenni egyszerre már nehezen ment. Amikor a szószéken is a számok jártak a fejemben, akkor rájöttem, hogy döntenem kell a kettő között, én a szolgálatot választottam. Az igehirdetési szolgálatok az én feladatkörömbe tartoztak, a feleségem pedig a gyermekekkel való foglalkozásokat szervezte meg. Szenttamáson, Kúlán vasárnapi iskolákat szerveztünk, amíg tartott az istentisztelet, addig egy másik helyiségben vagy az udvaron a feleségem a vasárnapi iskolával foglalatoskodott, gyermekeknek tartott hittanórákat és bibliaórákat. Ezeken a foglalkozásokon nemcsak református vallású gyermekek vettek részt. A szórványra jellemző, hogy az istentiszteleten többen nem reformátusok, mert bárki részt vehet az istentiszteleteinken –  tudtuk meg a lelkésztől.

 Surányiné Réti Katalin után az erdélyi származású Bányai László segédlelkészként szolgált két évig a szabadkai gyülekezetben, majd visszatért Erdélybe. Harangozó Lászlótól megtudtuk, hogy lelkészhiányuk van, ezt a problémát eddig helyettesítésekkel próbálták megoldani.

– Amikor már idefelé készülődtem, megkérdezték tőlem, mit fogok újítani, mi újat fogok bevezetni? De a véleményem az, hogy először nem az újra kell helyezni a hangsúlyt, hanem a meglévőt kell feleleveníteni, amit az előző lelkészek lefektettek. Ez nem könnyű feladat, mert neves lelkészek szolgáltak itt. Csakhogy néhányat megemlítsek: Póth Lajos és fia, Póth Emil, vagy Surányiné Réti Katalin. A hívők a lelkészeket az elődeikhez mérik, itt most nagyon magas a mérce. A szabadkai mintegy négyszáz hívőt számláló gyülekezet nagyon nyitott, és többek között emiatt is öröm itt szolgálni. Februárban jöttem, azóta négy istentisztelet volt, úgy érzem, hogy egyelőre „kóstolgatjuk” egymást. Az emberek először figyelik, hogy amit mond a lelkész, hiteles-e, komolyan gondolja-e, benne él-e abban amit mond, és ez egy lelkésznek nagyon fontos – hangsúlyozta a lelkész. Megosztotta velünk egy élményét is, ami mai napig fontos motiváció számára, hogy fiatal lelkészként egy idős néni megkérdezte tőle, tudja-e, hogy a fogalomnak számító Ágoston püspök úr – aki Trianon után az első püspöke volt a délvidéki Református Egyháznak – miért tudott olyan jól prédikálni? A válasz meglepte, a néni ugyanis azt mondta, azért, mert Ágoston püspök úr el is hitte, amit mondott! Ezért tudott jól prédikálni. Vagyis, amint mondtam, hitelesnek lenni, nem csak kegyes frázisokat használva szövegelni! Sajnos korunk nagy gondja, hogy a szó elvesztette az értékét. De ez nem igaz Isten igéjére, mert az ma is élő és ható!

Református hitünk egyik fontos elve, hogy a Szentírásra kell építenünk az életünket. Ehhez meg kell érteni azt, és a mindennapjaink gyakorlatába kell foglalnunk. A munkámban, a családi életemben, ha nehézség ér, mindig legyen ott a kérdés: Isten mit mond, mire utal? Ha például stressz vagy támadás ér, akkor is meríthetek erőt Isten igéjéből – magyarázta a lelkész.

 Harangozó László azt is elárulta, hogy nagyon sok embernek vannak önértékelési gondjai, a mások általi elfogadással kapcsolatos kétségei. Ő missziójának tekinti a megtört emberek építését, hogy visszaadja az emberek önértékelését, az Istentől kapott értékesség megtalálását az istentiszteletben megfogalmazott gondolatok által.

– Az ifjúsággal és az idősekkel szeretnénk többet foglalkozni. Az időseknél a házi látogatásokat tartom rendkívül fontosnak. Habár a gyülekezetnek nagyon sok aktív tagja van, akik jártak segédkezni az időseknek, ezt a tevékenységet szeretnénk kibővíteni felekezettől függetlenül, de a lelki gondozással is szeretnénk foglalkozni. A fiataloknak pedig különböző alkalmakat szerveznénk, ifjúsági alkalmakat, kirándulásokat, hogy ezáltal is érezzék, ide bármikor jöhetnek, mert a gyülekezetben otthon vannak. Hoztam egy csocsóasztalt, amit hamarosan „aktivizálunk”, és akkor játszhatnak vele a fiatalok. A cserkészek is nálunk tartják a foglalkozásokat szombatonként. Egyidőben tartunk foglalkozásokat különböző csoportoknak, de a vegyes kórus is itt tart próbákat, sajnos eddig a hideg miatt nem voltak próbák. A gyülekezetben amint megtudták, hogy jövünk, kimeszelték a lakást és nagy-nagy szeretettel fogadtak bennünket. Ami a jövőt illeti, egy református óvodáról gondolkodunk, néhány emberrel már beszéltünk az elképzelésről. Látható, hogy ahol van egyházi óvoda, az nagyon pozitív hatással van a gyermekekre, az ifjúságra, a későbbi gondolkodásukra, értékrendjükre –  mondta a Szabadkai Református Egyházközösség vezetője.

Istentiszteletet minden vasárnap délelőtt fél tízkor tartanak, még ebben a hónapban szeretnék a bibliaórák bevezetését is megejteni, ahová mindenkit szeretettel várnak. A bibliaórákon a lelkész egy bevezetőt tart, az egybegyűltek pedig hozzászólhatnak, lehetőség nyílik a párbeszédre, de egy-egy szabad témával, problémával kapcsolatban is szerveznek beszélgetéseket, ha erre igény mutatkozik.