„Tegyünk a világban szétszórt magyarságért”

Az újvidéki születésű Ciceri Attila szüleivel és testvéreivel ötéves korában költözött Szegedre. Éppen ezért különösen fontosnak tartja, hogy a Trianon által elszakított magyar területeken élőknek, valamint más magyar lakta földrészeken lakó közösségeknek is lehetőségük legyen az anyanyelvi kultúra ápolására. Így nem véletlen, hogy jelentkezett a Kőrösi Csoma Sándor Programra, amelynek keretében az amerikai egyesült államokbeli Seattle-ben foglalkozott az ott élő magyarokkal. Fő tevékenysége a néptáncoktatás volt, emellett még számos más szférában is segédkezett. Ciceri Attilát a programban szerzett tapasztalatairól, élményeiről kérdeztük, először azonban szakmai képesítéséről beszélgettünk, és megtudtuk, hogy most mivel foglalkozik.

– Két évvel ezelőtt végeztem a Szegedi Tudomány Egyetem Juhász Gyula Pedagógiai Karán kommunikáció és média szakon. A magyar néptánc alapjaival a Szeged Táncegyüttes falai között ismerkedtem meg. Manapság minden szabadidőmet a táncolásnak és a néptáncoktatásnak szentelem – osztotta meg Ciceri Attila.

• Hogyan értesült a Kőrösi Csoma Sándor Programról, illetve mivel járt a jelentkezés?

– A Kőrösi Csoma Sándor Programról a Nemzeti Regiszter honlapjáról értesültem. Először 2015-ben jelentkeztem, de akkor sajnos tartaléklistára kerültem. Egyidejűleg kaptam egy felhívást, hogy amennyiben a Petőfi Sándor Program is érdekel, egy nyilatkozat kitöltésével a jelentkezésem abban a Programban is érvényes lesz. A Petőfi Sándor Program által az Államtitkárság 50 ösztöndíjast küldött a szórványba, hogy az ott élő magyarok munkáját segítsék. Hamarosan értesültem is róla, hogy a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa lettem, és Déván, a Szent Ferenc Alapítványnál 9 hónapon keresztül az ott lakó gyermekeknek fogok néptáncot tanítani. Örömmel vállaltam a feladatot.

A Petőfi Sándor Program vége fele közeledve ismét jelentkeztem a Kőrösi Csoma Sándor Programra, és 2016 tavaszán meg is nyertem azt. Fogadó szervezetem az Amerikai Egyesült Államokban, a Seattle-ben található Washingtoni Magyar Amerikai Szövetség volt.

• Mit csinált ott, milyen tapasztalat volt?

– Fő feladatom itt is a néptáncoktatás volt, emellett a Szövetség havonta megjelenő online újságának működésében is segédkeztem, illetve táncházakat szerveztem, azokban oktattam, és a Seattle-i Cserkészet munkáját is támogattam. A Rákóczi Szövetség által kiírt pályázatnak voltam a helyi koordinátora Seattle-ben, és közel 15 gyermeket sikerült Seattle-ből Budapestre küldenünk egy magyarságismereti táborba. Szeptembertől júniusig éltem Amerikában, rengeteg tapasztalattal és élménnyel tértem haza. Egy igazán befogadó és segítőkész közösségbe csöppentem, így minden nehézségben kaptam segítő kezet. Nem csak ismerősöket, de barátokat is szereztem kint. Örülök, hogy a kiküldetésem alatt ilyen sok területen tudtam a közösségnek segíteni, mert ilyen messze Magyarországtól nagyon nehéz megőrizni a magyar kultúrát, de bátran állíthatom, hogy a Seattle-i magyarság erre nagyon nyitott és odaadó.

• Néptáncoktatóként hány éves korosztállyal foglalkozott?

– Mielőtt kiutaztam, a Szeged Táncegyüttes Babszem csoportjában oktattam 14–16 éves korosztályt, illetve tanítottam egy szegedi óvodában is. Déván 6–18 éves gyermekkel, fiatalokkal foglalkoztam négy csoportban. Amerikában egy gyerek és egy felnőtt csoport munkáját segítettem.

• Munkája során milyen nehézségekkel szembesült, és hogyan tudott ezen átlendülni?

– Mivel a magyar és az amerikai oktatás különbözik, így a gyerekek gondolkodásmódja is eltér. Ezért más pedagógiai módszereket kellett alkalmaznom a figyelmük felkeltésére. A nyelvi különbségekre is figyelnem kellett. A kint született, magyar származású gyerekek nem olyan szinten beszélnek magyarul, mint egy Magyarországon élő, ezért nekem kellett az ő szókincsükhöz alkalmazkodnom. Ezek nem olyan nehézségek voltak, amelyeken nem tudtam volna könnyen túllépni. A kellemes élmények és pillanatok adtak mindig erőt. Szeretnék egy számomra nagyon kellemes élményt kiemelni. Nem gondoltam volna, hogy az amerikai emberek ennyire nyitottak a magyar kultúra iránt. A tánccsoportba több olyan amerikai járt, akik nem rendelkeznek magyar felmenőkkel.

• Mit üzen azoknak, akik szeretnének részt venni ebben a programban?

– Azt üzenném, hogy merjenek küzdeni a céljaikért, álmaikért, és tegyenek meg mindent, hogy elérjék azokat. A Petőfi Sándor és a Kőrösi Csoma Sándor Program is egy hatalmas lehetőség, de nagyon sok alázattal, kitartással és munkával jár. Célja, hogy a kultúránkat ápoljuk, és továbbadjuk azok számára, akik egy pár kilométerre vagy akár több százezer kilométerre laknak Magyarországtól. Az említett programok célját egy pillanatra sem szabad elfelejteni, továbbá azt sem, hogy más kulturális közegben kell tevékenykedni. Ez néha megnehezíti az ösztöndíjasok munkáját, de a nehéz pillanatokban sem szabad megtorpanni. Tegyünk azért, hogy a világban szétszórt magyarság össze tudjon tartani!