Nyugat-Bácskában tudják, hogy a telepes falvakkal szemben több település középkori eredetű, maga Zombor is, de Csonoplya is ott szerepel az ősi jegyzékekben. 1399-ben említették a hivatalos iratok először, akkor Chomakla néven. Nem volt nagy település, időközben néhány évig puszta maradt, majd 1747-ben települt újra, amikor összesen 42 lakót számláltak össze a faluban. Szlávics Károly, a falu szülöttje, elkötelezetten kutatja a település történetét.
– Én ugyan szerb nyelven végeztem az iskoláimat, de bántott, hogy szülőfalumról németül és szerbül is megjelent 2-2 könyv és 1-1 ismeretterjesztő füzet, de magyarul egy sem. Ennek kapcsán vetettem bele magam a levéltári búvárkodásba. Tanulmányaimat a Bácsországban jelentettem meg, de az összegezés még hátravan.
Nyugat-Bácskában, miként a Vajdaságban is, nem ritka a falvak újratelepítése. Csonoplya esetében se lehetett ez másként, hiszen a török invázió erről a vidékről is elüldözte, vagy megsemmisítette a lakosságot.
– A szakirodalom úgy tartja, hogy az egykori Csonoplya a török uralom vége táján néptelenedett el, de ez az állítás fedi a valóságot, ugyanis 1686-ban is lakott volt a falu 20 házzal. Viszont a Rákóczi-szabadságharc idején vált lakatlanná. Valóban, a falut leszerelt bunyevác granicsárok alapították újra 1747-ben, és hamarosan vert falú templomot is emeltek. Iványinak téves az állítása, mely szerint 1749-ben újra szerbek telepedtek itt le Bukinból. A magyarok és svábok tervszerű betelepítése, 1752-ben, illetve 1786-ban történt. Ezek után háromajkúvá vált a falu, ami évszázadokra meghatározta Csonoplya arculatát. Az első magyar telepes Illés Miklós volt, aki már az 1752-es összeírásban vagyontalanként szerepel, vagyis ő valamiféle előfutárként eljött megnézni, érdemes-e itt letelepedni.
– Az impériumváltás idején a helyi iskola élére került Džinić Ilija igyekezett megmenteni a falusi közigazgatásban fölhalmozott helytörténeti dokumentumokat, ugyanis akkoriban azokat gyújtósnak használták a községházán és az iskolában. Amikor a hatvanas években át szerette volna adni gyűjteményét a településnek, hogy azt egy emlékszobában tegyék közzé, ez senkit sem érdekelte. Az anyagnak csak alig 20 százaléka került be a zombori Történelmi Levéltárba, a többi elveszett. Így például ma azt sem tudjuk, hol állt a középkori Csonoplya. Zombornak nem volt egy Szekeres Lászlója, aki fölkutatta volna a többi, a korabeli okmányokban említett középkori faluval együtt a környéken – panaszolja Szlávics Károly.
A kutató azt is elmondta, hogy az 1514-es parasztlázadás idején megcsappant a település lélekszáma, majd a török uralom alatt tovább fogyatkozott a népesség.
Érdekes a templom története is. A magyarok megérkezése után közösen használták a templomot a bunyevácokkal, akik a szertartás alatt a jobb oldalon álltak, a magyaroknak a baloldal jutott. A németek jövetelével szűkösnek bizonyult a templom, senki se akarta átadni megszokott helyét, így a németek középre szorultak, amit a későbbiekben mindig nehezményeztek. Ekkor alakult ki a háromnyelvű miserend, mely az 1960-as évekig érvényben maradt.
A három nemzet mindegyike hozzá tett valamilyen sajátosságot a közösségi élethez. A bírót háromévente választották, és minden alkalommal másik nemzetiségű került erre a posztra. A hat esküdt közül 2-2 képviselte a három nemzetet, az istentisztelet nyelve pedig hetente változott. Ezt mindig betartották, ekörül nem volt semmi gond. Éltek a faluban zsidók, zsinagógájuk is volt is, valamint cigányok. A Kolompár, a Heka és a Lakatos családok ismert muzsikusok voltak.
– A Szent Sír őrzői is hatan voltak, ugyanolyan arányban, mint az esküdtek. Ők két órát voltak szolgálatban, négy órát pihentek. A pihenő alatt a nagykocsmában a község terhére annyi bort ihattak, amennyit kedvük tartotta, csak ne rúgjanak be. Vadászpuskával őrizték a Szent Sírt, ennek párhuzamát az irodalomban csak a budaörsi németeknél találtam. Vajdaságban egyedül Csonoplyán volt szokás a puskás őrzés, és a feltámadást három lövéssel üdvözölték – magyarázta a település gazdag vallási életét a helytörténész. – A falu azon ritka települések közé tartozik, amelyekben évente három búcsút is tartottak. A templom mellett ugyanis a kálvárián és a szentkúton is állt egy-egy fogadalmi kápolna, ezeknél tartották a kisbúcsúkat. A faluban ötvennél több vallási emlékmű volt, köztük négy épített úrnapi kápolna, az előttük kereszttel. A legrégebbiek között van az 1947-ig a templom előtt álló Immaculata-szobor, melynek első említése 1805-ből származik. Vajdaságban itt volt az egyetlen, 1928-ban emelt, tizenkét apostolt és a megfeszített Krisztust ábrázoló szoborcsoport, és itt áll 1922-től, 3 évvel a szentté avatása előtti évekből a tartomány egyetlen kültéri Kis Szent Teréz szobra. 1947 tavaszán az összes kápolnát és keresztet megrongálták, ledöntötték, csupán két szobor maradt meg: a lourdes-i szoborcsoport, és a Kis Szent Teréz ábrázolása.
– A falu megúszta 1848-at. A templomtoronyból figyelték a szerb csapatokat, közeledtükre elébük ment az elöljáróság, és megállapodtak, hogy hadi sarcot fizetnek, ha nem esik bántódása a településnek. Klassanovich Marian plébános ráadásul még le is alkudott a sarcból. Mintegy száz évre rá más volt a helyzet. A csonoplyai magyarok piros tojással fogadták az 1941 húsvétján bevonuló magyar csapatokat. Volt a faluban olyan személy, aki neheztelt néhány nem magyar ajkú polgárra, így nemsokára brutális házkutatások kezdődtek, aminek egy bunyevác tanyán áldozata is volt. A rá következő esztendőben állították föl a falu központjában az országzászlót, az eseményen jelen voltak a németek, magyarok, bunyevácok, ki önként, ki kényszerből. Az aznapi oltárdíszítés során Haug Antal plébános állítólag azt mondta, hogy „rác virág nem kerülhet az oltárra”. Ezért 1944-ben meghurcolták, elítélték. A kínzások után a mitrovicai börtönben halt meg 1945 tavaszán. 1944. október 30-án a partizánok beidézték a 16 és 60 év közti férfiakat a községházára, és mintegy száz személyt átkísértek az iskolába. Még aznap este kivégeztek öt németet és három magyart, vagyis összesen 17 helybelit. Közülük öt személyt háborús bűnösnek nyilvánítottak.
Szerintem az egész személyes bosszúból történt, mert jelentősebb vétkük nem volt. Másnap este ezt a száz személyt négyesével, vékony dróttal összekötözték és Kerényre hajtották, hogy kivégezzék őket, de egy orosz tiszt megmentette életüket. Négy napig fogva tartották őket az ottani iskolában. Több fogvatartottat kegyetlenül megkínoztak, amikor verték őket, az udvaron egy motorkerékpárt túráztattak, hogy ne hallatsszon ki a jajgatásuk. Öregapám bátyja, a kocsmáros, is a fogva tartottak között volt. Amikor reggel az őrök behoztak nekik egy vödör vizet, meg egy bögrét, kérte, hogy ne igyanak még. Elővett a zsebéből egy staniclit, és abból valami port szórt a vízbe, majd szólt: emberek, most már ihatnak. Az egyik túlélő szerint életében nem ivott jobb bort, mit akkor – fejezte be családi anekdotával a tragikus történetet Szlávics Károly helytörténeti kutató, aki részleteiben már feldolgozta a település történetét, és még néhány, szlovákiai levéltárban őrzött, a középkori Csonoplyára vonatkozó dokumentumot kíván fölkutatni, és utána összeállíthatja a település magyar nyelvű monográfiáját.