Ez alatt a nyolc év alatt úgy dolgoztam minden erőmmel, mint egy gályarab. Elégedett vagyok a munkám eredményével – jelentette ki második választási győzelme után Vlagymir Putyin, aki a Forbes magazin szerint a világ legbefolyásosabb embere. Azonban hosszú út vezetett ideáig. Putyin már a hetvenes évek elejétől szorgalmasan mászta a szovjet ranglétrát, majd a rendszerváltás után saját szájíze szerint alakította az oroszt…
Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, egy átlagos orosz munkáscsalád gyermekeként született 1952-ben az akkori Leningrádban. Családjának nem sok köze volt a befolyásos emberek játszmáihoz, talán csak annyi, hogy nagyapja Lenin, majd később Sztálin szakácsa volt. Szocialista érzelmű szülei szegényesen, ám hazafiasan nevelték Vlagyimirt. Apja részt vett Leningrád védelmében a második világháborúban, kitüntették, ám lerokkant majd portásként dolgozott egy gyárban. Édesanyja ápolónő volt, amely szintén megbecsült tevékenység volt a háború utáni Szovjetunióban. Két testvére korán meghalt, így egykeként nevelkedett, ami meg is látszik személyiségén. Szülei egy évvel elnöki beiktatása előtt haltak meg.
Nemzetközi jogot tanult a Leningrádi Állami Egyetemen. Jogásztanulóként pedig evidens volt, hogy belépett a Kommunista Pártba. Kimagasló tanulmányi eredményei és aktív párttagsága az egyetem befejeztével meghozta a kívánt eredményt. Putyin bekerült az Államvédelmi Bizottságba, azaz a KGB-be. Első – és a Szovjetunió szétesése miatt egyben utolsó – küldetése a Német Demokratikus Köztársaságba szólt, ahol a KGB legkiterjedtebb hálózata működött. Drezdában kémként tevékenykedett. Fő területe a szovjet katonatisztek lojalitásvizsgálata volt, de egyre jobban elkezdett érdeklődni az ipari kémkedés iránt, komoly sikereket itt ért el. A Putyin-közeli források szerint egyenesen szuperkém volt, mondhatni az orosz James Bond, azonban az akkori KGB-vezető, Vlagyimir Krjucskov erről semmit sem tud. A nyugati számítógépes technikák Szovjetunióba szállítása mellett kiegyensúlyozott családi életet élt Drezdában feleségével, Ludmilával, ekkor született lánya is, Jekatyarina. A harcművészet és a vadászat iránt már akkoriban érdeklődött, azonban ezt személyes kultusza népszerűsítésében csak később használta fel.
A Szovjetunió végnapjaiban megérezve a változást elhagyta Drezdát és alezredesként szerelt le. Karrierjét ismét Leningrádban építette. Itt került közeli kapcsolatba Antatolij Szobcsák reformkommunistával, volt tanárával, aki 1991-ben az átalakuló Szentpétervár polgármestere lett. A jó egyetemi kapcsolatok révén Putyint egyből elhelyezte hivatalában. Ekkor sikerült először kamatoztatnia a KGB-ben tanult ügynöki technikáit. A város külföldi befektetőkkel folytatott tárgyalásit rendszerint ő vezette. Ez a pozíció a kilencvenes évek átalakuló Szovjetuniójában igazi aranybányának bizonyult. A külföldi tőke ömlött az országba, különös tekintettel Szentpétervárra és Moszkvára. A befektetőkkel sikeresen tárgyaló Putyin sok pénzt hozott a városkasszába, de emellett kompromittáló anyagokat is gyűjtött a befektetőktől, amelyet a későbbiekben ügyesen felhasznált. A téves információkkal ellentétben Putyin sohasem volt Szentpétervár polgármestere, azonban a kapitalista útra lépő Oroszország első éveiben a háttérből komolyan befolyásolta a város ügyeit. Szobcsak a korrupciós botrányok miatt 1996-ban elbukta az újraválasztást, Putyin ismét lelépett még a botrány kirobbanása előtt. Ezúttal Moszkvába.
Anatolij Csubjasz Putyin másik – még Szentpétervári – pártfogója Moszkvába hívatta és megtette az ellenőrzési főigazgatóság igazgatójává. Ez már föderációs szintű politikát jelentett, pozíciója pedig a Miniszterelnöki Kabinet elnöki pozíciójának felel meg. Erről az időszakról kevés információt találni, feladatköre a vezetők kiszolgálása és informálása volt, tényleges hatalmat nem gyakorolt, ellentétben Szentpétervári pályafutása alatt.
1998-ban az államigazgatást megjárva visszatért az ügynöki múltjához, azonban már sokkal komolyabb funkcióban. Borisz Jelcin akkori elnök kinevezte a Szövetségi Biztonsági Szolgálat, azaz a KGB-utód elnökének. Putyin ismét hazai terepen mozgott. Ügyesen lavírozott a titkosszolgálat, a városi adminisztráció és az országos politika útvesztőjében is. Egyik pozícióból ugrált a másikba, azonban előző munkahelyein szerzett tapasztalatait és kapcsolatait, valamint nem utolsósorban zsarolási potenciálját sikeresen kamatoztatta az új pozíciókban is.
Az események ekkor gyorsultak fel, mivel Jelcin menesztette Jevgenyij Primakov akkori miniszterelnököt. Alighogy elfoglalta a Szövetségi Biztonsági Szolgálat bársonyszékét, máris felmerült a neve jövendőbeli miniszterelnökként, azonban ekkor még nem jött el az ő ideje. Ezzel viszont igen jól járt, ha akkor ez még nem is volt világos számára. Jelcin választása ekkor még Szergej Sztyepansinra esett, azonban ő nem váltotta be hozzá fűzött reményeit. Primakov elmozdítása komoly tiltakozásokat váltott ki az oroszok körében, így Sztyepansin miniszterelnöksége eleve halálra volt ítélve. Ekkor bontakozott ki a dagesztáni válság, amelynek megoldására Putyin dolgozott ki egy akkor jónak tűnő tervet. Pár hónapon belül bebizonyosodott ugyan, hogy terve totális csőd volt, azonban az adott pillanatban kiugrási lehetőségnek ideális volt. Időközben Jelcin egyre inkább megbízott Putyinban, főleg a Sztyepansin utáni csalódásban, így 1999 augusztusában kinevezte őt az Orosz Föderáció miniszterelnökének. Történt mindez az orosz gazdasági válság ideje alatt. Romokban állt a gazdaság, a rendszerváltás igazi problémái most kerültek a felszínre. Ezt tovább tetézte Jelcin egészségügyi állapota és alkoholproblémái. Egy hivatalosan fél-prezidenciális, azonban ténylegesen prezidenciális országban ez a helyzet tarthatatlan volt. 1999 utolsó napján Borisz Jelcin váratlanul lemondott és a nagy utódlási harcból végül Jelcin kegyeltje, a mindig lojális Putyin került ki győztesen.
Elnökként komolyabb jogköröket élvezve megvalósíthatta elképzeléseit. Az orosz gazdaság gyors talpra állítását az energiahordozók exportjában látta. Érdekesség, hogy közel húsz évvel ezelőtti szakdolgozatának témája is részben erről szólt. Elsőként a múltjából oly kedves Németországba látogatott. Gerhard Schröder német kancellárral alá is írtak egy komoly gázszállítási szerződést. Ezt követően meglátogatta Jaques Chirac francia elnököt is, akivel szintén egy több milliárd dolláros megállapodást hoztak tető alá. Ezek és az ehhez hasonló több milliárdos olaj- és gázexport-szerződések átalakították az orosz gazdaság szerkezetét. Egy dinamikusan fejlődő, azonban Európának erősen kiszolgáltatott gazdaság kezdett kirajzolódni. Rövidtávon ez népszerűséget és életszínvonal-növekedést hozott a válság utáni Oroszországnak. Ennek azonban megvolt az ára. Putyin kénytelen volt elveit feladni és behódolni a nyugatnak. Azt, hogy ezt a lépését megértsük, át kell tekinteni jellemét és az őt körülvevő emberek véleményét:
Az orosz baloldal egy dicső reformkommunistának látta, akinek szülei szegényen ám de hősiesen szolgálták a hazát. Múltjából adódóan ideális baloldali politikus is válhatott volna belőle. A demokraták szerint egy erős konzervatív nemzeti állam megalkotója lehet Putyin, a liberálisok pedig akkoriban igazi újítónak tartották. Ezen jellemeket egybegyúrva egy igen különös személyiség rajzolódik ki. Egy többpártrendszer mellett kiálló volt KGB-s kém, kiterjedt németországi kapcsolati hálóval, emellett hagyománytisztelő, hithű keresztény, és konzervatív jobboldali. (Folytatjuk)
