Ez alatt a nyolc év alatt úgy dolgoztam minden erőmmel, mint egy gályarab. Elégedett vagyok a munkám eredményével – jelentette ki második választási győzelme után Vlagymir Putyin, aki a Forbes magazin szerint a világ legbefolyásosabb embere. Azonban hosszú út vezetett ideáig. Putyin már a hetvenes évek elejétől szorgalmasan mászta a szovjet ranglétrát, majd a rendszerváltás után saját szájíze szerint alakította az oroszt…
Putyin belátta, hogy a Szovjetunió felbomlásával Oroszország szerepe gazdaságilag és külpolitikailag is leértékelődött. A felzárkózás a világpolitikához pedig csak erős gazdasággal lehetséges. Ennek érdekében kész volt behódolni a Nyugatnak. A gazdasági behódolás mindkét fél számára kedvező volt. Az energiaexportnak köszönhetően egy erős és kölcsönös függést alakított ki Kelet és Nyugat között, amely növelte a Nyugat bizalmát Oroszországban.
A gazdasági bizalomépítés mellett, a külpolitikában is sok feladat várt Putyinra. Az ekkori nyugati diplomácia lényegében Oroszország nagyhatalmi státuszának megtörésére és az ország megalázására irányult. Elsőként a NATO keleti terjeszkedését kellett elfogadnia, amellyel a Nyugat nyíltan megszegte a Budapesti Memorandumot, amelynek értelmében a volt szocialista országok katonailag semlegesek maradnak. Ezután amerikai katonai bázis létesült Üzbegisztánban, majd Kazahsztán is nyíltan visszautasította az orosz érdekszférát és Amerika felé fordult. Putyin úgy érezhette, hogy Amerika bekeríti. Ennek ellenére Putyinnak kellett a Nyugat bizalma, főleg Csecsenföld miatt. A NATO és az Egyesült Államok ugyanis rossz szemmel nézte Putyin kaukázusi háborúit. Ahhoz azonban, hogy Oroszország újra helyet foglaljon a világ nagyhatalmai között, el kell fogadtatnia a világgal, hogy ő a „jófiú”, és a lázadó, muszlim vallású kaukázusi népek a rosszak. Erre pedig tökéletes alkalom volt a szeptember 11-e utáni terroristaőrület. Putyin már a támadások előtt értesítette ifjabb George W. Busht, hogy valami készül ellenük, azonban Amerika még így sem tudta kivédeni a támadást. Az oroszok viszont ismét a „jófiú” szerepében tetszelegtek az amerikaiak előtt. A Bush-féle Patriot Act törvénycsomag elfogadása után radikálisan szigorodtak az USA terrorellenes fellépései. Ez tökéletes lehetőség volt Putyinnak, hogy meggyőzze Busht, hogy egy oldalon harcolnak a terrorizmus ellen, csak amíg az amerikaiak Afganisztánban, addig az oroszok a Kaukázusban. Emellett újabb, Oroszország számára kedvezőtlen atomtöltet-leszerelési programot írt alá Putyin az amerikaiakkal. Sőt még egy NATO–Orosz-csúcstalálkozón is részt vett, ahol megállapodtak egy NATO–Oroszország-együttműködésről is – mindezt azért, hogy „jófiú” legyen.
Így tehát Putyin ismét elérte célját. Gazdaságilag fejlődött országa, belpolitikai ellenfeleit lesöpörte, a külpolitikában pedig annak ellenére, hogy elveszített egy pár stratégiailag fontos bázist, a Nyugat bizalmába férkőzött és saját területén úgy léphetett fel agresszorként, hogy a Nyugat ebben még névlegesen támogatta is.
2002-ben Putyin igazán csúcson érezhette magát, egy komoly gazdasági fellendülés korai fázisában volt országa, és nem mellesleg tiszta lappal indult a Nyugattal szemben. Az orosz gazdaság enyhe túlzással szárnyalt, ha nem is nyugati szemmel, azonban a szovjet időkhöz képest biztosan. Az államadósság csökkent, a rubel stabilizálódott, Putyin népszerűsége pedig az egekben volt.
Az orosz gazdaság azonban nem állt stabil lábakon, energiaexporton alapult, fő gazdasági partnerei pedig európai országok voltak. A legtöbb pénz tehát Európából érkezett Oroszországba, azonban Putyin országát sohasem tudta teljes mértékben elképzelni az európai gazdasági térben. Az Európai Unióban lezajlott szorosabb integrációs folyamatok arra sarkallták Oroszországot, hogy intézményes keretek között saját gazdasági és politikai érdekszférát alakítson ki. Erre az első próbálkozás a Szovjetunió felélesztésére emlékeztető Független Államok Közösségének létrehozásra volt. A szervezetnek később biztonságpolitikai jelentőséget is tulajdonítottak. A repedések a rendszeren ekkor kezdődtek, amikor az orosz fél katonai célra próbálta felhasználni a gazdasági kapcsolatban álló szövetségeseik területeit. A szervezet ugyan a mai napig fennáll, azonban szerepe lényegesen gyengült az elmúlt tíz évben. Oroszország ekkor új gazdasági érdekszférát kívánt életre hozni, elindult a BRIC, azaz Brazília, Oroszország, India és Kína gazdasági szövetsége, majd megalakult a Sanghaji Együttműködési Szervezet. Oroszország tehát Putyin irányítása alatt elfogadtatta magát a Nyugattal, emellett szorgosan építette saját gazdasági és biztonságpolitikai érdekszféráját is. Az új világrend kialakítása azonban, mint láthattuk, csak hangzatos konferenciákról és kezdeti lépésekről szól. A pénz még mindig nyugatról jön, és a jelenleg is tartó Oroszország elleni nyugati szankciók alapjaiban rengették meg az orosz gazdaságot. A rubel történelmi mélyponton, az OPEC pedig amerikai nyomásra rekord alacsonyan tartja az olajárat, így az orosz gazdaság romokban hever. De hogyan is jutott Putyin ide? A nyugat „rosszfiúja" szerepébe, amikor tíz évvel ezelőtt még ő volt a „jófiú”.
2002. Ekkor már javában zajlott a második csecsen háború. Az oroszok tehetetlensége a terrorista akciókkal szemben párhuzamba állítható a Bush-kormány afganisztáni sikertelenségével. A két nagyhatalom egyszerűen nem bírt el a jól szervezett, félig láthatatlan ellenséggel. George W. Bush és Vlagyimir Putyin első két elnöki ciklusa lényegében egybeesik. A terrorizmus elleni harccal kezdődik és a gazdasági válság kirobbanásáig tart. Ahogyan Bush népszerűsége folyamatosan csökken Afganisztán, majd Irak miatt, Putyin nemzetközi megítélése is egyre rosszabb.
Oroszországban egyre gyakoribbak a terrortámadások, ezek közül is a két legsúlyosabb a moszkvai Dubrovka színház elleni támadás, ahol csecsen fegyveresek túszul ejtették a színház 900 fős közönségét, valamint a 2004-es túszdráma egy észak-kaukázusi településen, ahol 1100 túszt ejtettek csecsen és ingus terroristák, többségében gyermekeket. Putyin könyörtelenül leszámolt a terroristákkal. Az orosz kommandósok sebészi pontossággal vadászták le a túszejtőket, Putyin megmutatta, hogy Oroszországgal nem lehet ujjat húzni, még akkor sem, ha az ártatlan emberek életébe kerül. Tény, hogy az orosz terrorelhárítás nem a túszok biztonságára fókuszál, hanem a terroristák szabályos kivégzésére, azonban sikerük nem kérdőjelezhető meg, mármint orosz szemmel, a Nyugat véleménye viszont egyre rosszabb a diktatórikus elemeket egyre gyakrabban felvonultató Putyinról. (Folytatjuk)
