Ez alatt a nyolc év alatt úgy dolgoztam minden erőmmel, mint egy gályarab. Elégedett vagyok a munkám eredményével – jelentette ki második választási győzelme után Vlagyimir Putyin, aki a Forbes magazin szerint a világ legbefolyásosabb embere. Hosszú út vezetett azonban idáig. Putyin már a hetvenes évek elejétől szorgalmasan mászta a szovjet ranglétrát, majd a rendszerváltás után saját szájíze szerint alakította az oroszt...
Grúzia után Putyin az orosz gazdaság helyreállításával és a népességfogyás megállításával foglalkozott. Beiktatás utáni interjúja szerint miniszterelnöksége alatt ezt a két fő célt tartja majd szem előtt. A gazdaság helyreállításáról szóló vélemények megoszlanak ugyan, népességnövelő politikája azonban kétségtelenül sikeres volt. A Szovjetunió felbomlása óta elképesztő iramban fogyott az ország lakossága, ezzel párhuzamosan pedig elöregedett az ország. Több millióval esett vissza az ország lakossága, ami pedig még aggasztóbb volt, hogy legnagyobb arányban az oroszok száma csökkent. A kaukázusi és egyéb nemzetiségiek száma még az országos csökkenés ellenére is számottevően emelkedett. A külföldi népszerűsége mélypontjához közeledve Putyin így meghirdette 54 milliárd dolláros Népszaporulat-ösztönző programját, amely újabb népszerűség-növekedést hozott neki. A program keretében javult az egészségügyi ellátás, átalakult a gyermektámogatási és a szociális programok legnagyobb része, valamint növekedett a szeszes italok jövedéki adója. A programjának köszönhetően 15 év után először volt pozitív születési mérlege Oroszországnak.
2011-ben miniszterelnöki ciklusának végén Dmitrij Medvegyev akkori elnök bejelentette, hogy nem indul újra az államfői posztért, mivel erre Vlagyimir Putyint tartja a legalkalmasabbnak. Putyin természetesen elfogadta a felkérést, így 2012-ben pártja egyetlen elnökjelöltjeként indult. Népszerűsége ugyan alacsonyabb volt az előző választásokhoz képest, még így is azonban 63 százalékos szavazataránnyal tarolt, és immáron harmadszor lett az Orosz Föderáció elnöke. Az orosz ellenzék és a nyugati megfigyelők, valamint az EBESZ is több szabálysértést vélt felfedezni a választások kapcsán, de ez az eredményen mit sem változtat.
Harmadik elnöki ciklusának első felében szintén akadtak politikai leszámolások, ezt az időszakot azonban a homoszexuálisok ellen indított harca, majd később a Szocsiban megrendezett téli olimpia körüli események határozták meg. Ebben az időszakban tovább erősödtek az ország ázsiai kapcsolatai, főként a Sanghaji Együttműködési Szervezeten belül, viszont lényeges gazdasági előrelépés nem történt, Oroszország gazdasága továbbra is Európára épít, ennek kárát hamarosan érezni fogja.
2013. Elkezdőnek az ukrajnai tüntetések, amelyek kezdetben az Ukrajna és az Európai Unió között aláírandó szabad kereskedelmi megállapodás miatt alakulnak ki, a problémák azonban sokkal mélyebben gyökereztek. Ukrajna egészen jó adottságokkal vághatott bele függetlenségébe 1992-ben. Hatalmas, mezőgazdaságilag hasznos területtel, kielégítő egészségüggyel és oktatással, valamint komoly államadósság nélkül. A társadalomban mélyen gyökerező ideológiai különbségek azonban komolyan hátráltatták az ország fellendülését. A kelet–nyugat irányú megosztottság Ukrajna függetlenedése óta komoly problémaként kísérte végig az ország elmúlt két évtizedét. Ezen problémák a történelemben gyökereznek, hiszen a mai Ukrajna területe az utóbbi évszázadokban sohasem volt egységes heterogén terület. Az utóbbi években ezt a kelet–nyugat pólusú ellentétet a Janukovics-Juscsenko-féle szembenállás fejezte ki a leginkább. Amíg Janukovics az oroszbarát putyini vonalat követte, addig Juscsenko az integrációpárti Nyugat-barát vonalat. Szovjetunió széthullása után Jelcin, majd később Putyin is kényesen figyelt arra, hogy a volt szovjet tagköztársaságokban oroszbarát elnökök maradjanak hatalmon.
A stratégiailag fontos Kazahsztánban, Fehéroroszországban és Ukrajnában fenn is állt ez a helyzet, sőt már közös vámmentes övezet és egyéb gazdasági szövetségek útjára is léptek. Az ukrajnai narancsos forradalom már aggasztotta Putyint, viszont akkor még elképzelhetetlennek tartotta, hogy Ukrajna kiessen az orosz érdekszférából. 2013-ban azonban a helyzet megváltozott. A Nyugat-barát erők sokkal szervezettebben és határozottabban léptek fel Janukovics oroszbarát rezsimje ellen. Eközben Putyin félelme tovább fokozódik, és jóslata is beigazolódni látszik: A Nyugat a Szovjetunió szétesésével visszaszerzi azon befolyási övezeteit, amelyeket a Vörös Hadsereg foglalt el a második világháború után. Az orosz érdekeket pedig figyelmen kívül hagyja. Az ún. keleti blokk országai lassan NATO- és EU-tagok lettek, Oroszországra pedig továbbra is ellenségként tekint a Nyugat, annak ellenére, hogy Putyin karrierje elején mindent megtett annak érdekében, hogy ez ne így legyen. Grúzia is már fájó pont volt Putyinnak, amikor azonban a Nyugat már a szomszédos és testvéri Ukrajnában kopogtat, akkor már tényleg betelt a pohár. A posztszovjet térség putyini revitalizációjára tett kísérlet legnagyobb pofonja tehát kétségkívül Ukrajna.
Putyin ukrajnai taktikája hasonló, mégis nagyon sokban eltér azonban Grúzia esetétől: Az elfoglalni kívánt területeken jelentős számban él orosz kisebbség, ez kiinduló pontnak mindkét esetben megegyezik. A grúz területek stratégiai és presztízsértéke azonban lényegesen alacsonyabb, mint Ukrajnáé. Gondoljunk csak a Krím félszigetre, amely stratégiailag az egykori Orosz Birodalom, majd a Szovjetunió legfontosabb haditengerészeti bázisa volt, és csak egy ügyetlen szovjet területrendezési terv miatt került Ukrajnához. Amint a Nyugat-barát erők Kijevben megdöntötték Janukovics hatalmát, Putyin azonnal látta, hogy legalább a Krímet vissza kell szerezni. A helyi orosz lakosság felfegyverzése és orosz zsoldosok vezénylése a térségbe meghozta az eredményt. A krími annexió váratlanul gyorsan, relatív kevés emberáldozat árán valósult meg. Ez mind Putyin taktikai képességeinek és az orosz hadsereg jól szervezettségének köszönhető. Nem szeretnék kitérni az orosz hadsereg jellegére, igaz, hogy részben elavult, kiváló irányítás mellett azonban igen gyors és hatékony tud lenni, ellentétben a túladminisztrált és nem egységes NATO-haderővel. Az Európai Unió és az USA természetesen elítélte az annexiót, ilyen lépésre a második világháború óta nem volt példa Európában, az egységes szankciók bevezetésére viszont várni kellett. Mint az már oly sokszor bebizonyosodott, Európa nem egységes. Ebben az esetben Németország ütött meg engedékenyebb hangot az oroszokkal, mivel a szankciók pont a német gazdaságot érintenék érzékenyen, Angela Merkel azonban végül belement a szankciók bevezetésébe. Az EU komoly szankciókat vezetett be Oroszország ellen. Ez meg is tette hatását: az infláció két számjegyű lett, a rubel értéke zuhanórepülésben, az orosz jegybanki alapkamat pedig 17 százalékra kúszott fel. Ezzel egyidejűleg európaiként érthetetlenül Putyin népszerűsége elérte a 85 százalékot...
Összegezve, Putyin teljesen megfelel az orosz nép által elképzelt vezetőnek, nyugati szemmel viszont sok kivetnivaló van életútjában és hatalomgyakorlási módszereiben. Eltérő megítélésének fő oka is ebben rejlik. Titkosszolgálati múltja kitűnő alapot biztosított számára, hogy belevágjon a nagypolitikába. Természetesen sok szerencse, de kitartás és az ellenségek félreállítása is szükséges volt ahhoz, hogy már 16 éve a világ legnagyobb területű országának élén maradhasson. A tudatosan felépített személyi kultusz, amely hatására igazi szuperhős lett belőle, sokszor kisegítette a politikai mélyrepüléseiből. Putyin azt a képet mutatja magáról az oroszoknak, amit látni szeretnének. Tiszteli a szovjet múltat, de komoly nemzeti érzelmű is, eközben pedig dzsúdómester, vadász, motoros, pilóta, autóversenyző és még minden más, ami azt sugallja, hogy magabiztos, bátor és erős ember az élet minden területén. Magánéletéről keveset tudni, úgy vélem, politikai pályafutásának bemutatásához azonban szükségtelen is.
Álma az orosz birodalmi érdekszféra visszaállítása (eddig) csak részben sikerült, tegyük hozzá azonban, hogy a 21. századi Európa nem a birodalmi törekvéseknek kedvez. Karrierje elején ugyan megpróbált jóban lenni a Nyugattal, de tisztelet helyett csak pofonokat kapott. Pályafutása második felében már egy nemzetibb érzelmű karakteres államférfivé vált, aki mindent bevet annak érdekében, hogy az Orosz Medve az őt megillető helyre kerüljön vissza a világpolitikában. (Vége)
