Egyre többször hallhatunk, olvashatunk arról, hogy valamit kellene kezdeni az interneten (is) terjedő gyűlöletbeszéddel, hogy ha megakadályozni, kiirtani nem is lehet, azért a megfékezése érdekében tenni kellene valamit. Az utóbbi hetekben-hónapokban több konferenciát, tanácskozást is szenteltek ennek a témának Magyarországon.
Ezek egyike volt az, amelyet december végén tartott a Szubjektív Értékek Alapítvány. Lőrincz Marcell, a szervezet vezetője a Magyar Szónak nyilatkozva elmondta: az Európa Tanács kezdeményezésére 2013–14-ben széleskörű nemzetközi kampány lesz az ET országaiban, amelynek célja a világhálót behálózó gyűlöletbeszéd megfékezése lesz. A kampányt minden állam nemzeti szinten folytatja. A részletekről Lőrincz Marcell számol be olvasóinknak:
– Az ET-kampány célja a gyűlöletbeszéd visszaszorítása, különösen annak online változatának megfékezése. Persze, nehéz megakadályozni az internetes gyűlöletbeszédet, hiszen ez nem egy olyan dolog, amelyet pusztán büntetőjogi eszközökkel megoldhatunk. Jól látszik, hogy sok a joghézag, a jogrendszer sok országban képtelen kezelni a hiányosságokat. Németországban például büntetőügy lenne nagyon sok olyan esetből, amelyek Magyarországon még a nyomozati szakaszba sem jutnak el. Egyébként is elég nehéz ezeket a dolgokat megítélni, hiszen ha a gyűlöletbeszédet ellenezzük is, a szólásszabadságért kiállunk. A szólás szabadsága fontos, ezért számomra szakmailag hatalmas kihívást jelent megoldani, hogyan lehet úgy fellépni a gyűlöletbeszéd ellen, hogy közben nem sérülnek más jogaink. Egy okos ember mondta: az a társadalom, amely egy kis szabadságot ad fel annak érdekében, hogy biztonságot nyerjen, nem érdemli meg egyiket sem és mindkettőt el fogja veszíteni. Nem hiszem, hogy cenzúrával, erősebb jogi eszközökkel kellene ezt a dolgot megoldani. Vannak országok, ahol a szigorúbb fellépés eredményes, másutt pedig a szólásszabadság igen széleskörű és mégis jól működik a társadalom. Magyarország a kettő között van: jól látszik, hogy az ilyen széleskörűen értelmezett szólásszabadságot a társadalom nem tudja más eszközökkel korrigálni (mint ahogyan arra az Egyesült Államokban van példa), de talán mégis ebbe az irányba kellene tapogatódzni. Olyan eszközöket, olyan eszköztárat szeretnénk kiépíteni, amellyel több fiatalhoz eljuttathatjuk azt a tudást, amellyel hathatnak közösségeikre.
Vannak a gyűlöletbeszédnek különböző formái?
– Természetesen, és jól látszik, hogy a legkártékonyabb formája nem az anonimitás mögé rejtőző, kifejezetten uszító tartalom. Ezt a fajta gyűlölködést moderálni lehet, fel lehet lépni ellene, rendelkezésre áll az ehhez szükséges eszköztár. Azonban sokkal károsabbnak érzem a burkolt gyűlöletbeszédet; amikor valaki nevét, arcát vállalva olyan véleményeket fogalmaz meg az online felületen, amelyek degradálóak valakire származása, vallása, nemi identitása miatt. Ezt a fajta gyűlöletbeszédet kellene kezelni, és a környezetünket bátorítani, hogy az ilyen esetekre merjen és akarjon reagálni.
Nekem úgy tűnik, a neten csak a mindennapi közbeszéd köszön vissza; a valós életben jelen lévő gyűlölködést látjuk viszont a hálón…
– Valóban, a gyűlöletbeszéd ellen nem csak a neten kell fellépni. Én azonban egy civil szervezetnek dolgozom, megtanultam a támogatók fejével, projektekben gondolkodni. Ez a kampány kifejezetten a gyűlöletbeszéd online jelenlétét célozza, de természetesen lesznek a kampányban olyan offline események (például fesztivál-megjelenések), amelyek célja a gyűlölet elleni fellépés. Az interneten pillanatok alatt terjednek el ötletek, vélemények, ezért ez a kampány is ezt próbálja felhasználni. Ugyanazokon a csatornákon, ahol gyűlölettartalmak terjednek, terjeszthetőek az ezek elleni reakciók is. Azokat, akik ehhez csatlakoznak, képessé akarjuk tenni, hogy időben észrevegyék a gyűlöletbeszédet, hiszen sokszor éppen az jelenti a gondot, hogy elsiklunk afelett, hogy ami éppen elhangzik, lényegében kimeríti az uszítás fogalmát. Ráadásul a többség számára nehéz konfrontálódni valakivel, aki éppen gyűlöletet terjeszt; hiszen ennek a megnyilvánulásnak az egyik jellemzője, hogy ott hangzik el, ahol annak célpontja nincs jelen. Ráadásul a felelősség is megoszlik, hiszen többen vagyunk, mindenki azt érzi, hogy nem éppen neki kellene szóvá tennie, hogy az elhangzottak elfogadhatatlanok. Egyfajta civil kurázsi is kell ahhoz, hogy akkor is fellépjünk a gyűlölet ellen, ha az nem ellenünk irányul. Nagyon fontos tudatosítani: a gyűlöletre nem a viszontgyűlölet a jó válasz, az agresszív kommentelést nem agresszív válaszokkal kell ellensúlyozni. Nem engedhető meg, hogy a kampányunk a gyűlölködők gyűlöletévé fajuljon, ahol kirekesztjük a kirekesztőket. Bízom benne, hogy a társadalom alapvetően egészséges lelkületű, a gyűlölet pedig mindig a szorongás, a félelem kiterjesztése, és ha kellően egységesen tudunk pozitív hanggal gátat vetni a gyűlöletnek, akkor eredményes lehet a fellépésünk. Afféle online környezetvédelmi tevékenységként képzelem én ezt el: ahogyan a szennyező anyagokat a mindennapi környezetünkből szeretnénk kiszűrni, ugyanúgy az internetet is meg kellene tisztítani a mérgező anyagoktól. Vannak erre gyakorlati példák: az interneten például nem érhetőek el pedofil tartalmak. Így a konkrétan uszító, gyűlöletkeltő tartalmak is visszaszoríthatóak. Bízunk benne, hogy ez egy olyan közös ügy, amely nemcsak azoknak fontos, akik különben is ezzel foglalkoznak, hanem azoknak is, akik egyszerűen kínosnak érzik, ha másokat gyűlölnek. Ugyanakkor abban is bízunk, hogy a nemzeti kormányok kellően eltökéltek lesznek a netes gyűlöletellenes kezdeményezés felkarolásában, hiszen rajtuk nagyon sok múlik. Március 21-én, az antirasszista világnapon lesz minden országban az ET-kampány hivatalos kezdése, és reméljük, hogy a magyar kormány, illetve a magyar civil szervezetek kellő súllyal részt vesznek benne, hiszen minél szélesebb az összefogás, annál nagyobb a siker lehetősége.
Varga Áron, a Policy Solutions politikai elemző cég elemzője egyike volt azoknak, akik előadást tartottak a Szubjektív Értékek Alapítvány gyűlöletbeszéd-ellenes tanácskozásán. Előadásában azt fejtegette, hogyan érdemes a politikai szélsőjobbot kezelni ahhoz, hogy ez hatékony és a választók nagy része számára meggyőző is legyen.
– A társadalom, meglátásom szerint, többnyire rosszul kezeli és félreértelmezi azt, ahogyan a szélsőjobbhoz viszonyulni kell. Ez vonatkozik a demokratikus pártokra, a civil szervezetekre és a médiára egyaránt.
Milyen jelek utalnak arra, hogy a társadalom nem tudja kezelni a szélsőjobb jelenlétét?
– Elég sok dolog utal erre. Elsősorban az, hogy a média nem elég felkészült. Persze, médiája és újságírója válogatja, általánosítani nem lehet, de általában elmondható, hogy a szélsőjobb megerősödésének elég fontos előzménye volt, hogy a média nem kezelte megfelelően ezt a jelenséget. Voltak médiumok, amelyek eltúlozták, felnagyították a szélsőjobbal kapcsolatos problémákat. Mások pedig egészen egyszerűen felkészületlenek voltak. Ugyanis, ha egy szélsőjobboldali politikus megjelenik egy tévéstúdióban, akkor tudni kell tőle olyan dolgot kérdezni, amitől az érvelése támadhatóvá válik. Ez nem feltétlenül politikai percepcióval függ össze. Ha például valaki azt állítja, hogy Magyarországra csendőrség kell, akkor tudni kell megkérdezni, hogy a csendőrség miben lenne más, mint a készenléti rendőrség, a terrorelhárítók vagy a sima rendőrség… Ha nem tud válaszolni, ha belezavarodik a saját mondanivalójába, az bizony hiteltelenítheti őt a választók előtt. A harmadik hiba, amelyet a média elkövethet, az a támogatás; amikor azt látjuk, hogy magukat egyébként nem szélsőjobboldalinak valló orgánumok egészen egyszerűen ugyanazt mondják, mint egy szélsőjobb portál, csak elfogadhatóbb nyelvezettel.
Ugyanakkor a demokratikus pártok felelőssége sem elhanyagolható a szélsőjobb erősödésében; megfigyelhettük, megfigyelhetjük például az állandó elhatárolódás politikáját. Viszont érdemes végiggondolni, hogy hányadik elhatárolódás érdekes még a választók számára. Hiszen ha folyamatosan azt halljuk, hogy mindenkinek össze kell fogni a nácik ellen, akkor az egyszerűen érdektelenné válik, jelentőségét, súlyát veszíti és a választók nem értik, miért kellene kéthetente összefogni… Hatékonyabb módszer, ha a kompetenciát kérdőjelezik meg, az ideológia helyett. A pártok hibája az is, hogy szalonképessé teszik a szélsőjobbot. Erre jó példa volt, amikor az LMP-s Vágó Gábor és a jobbikos Dúró Dóra egy szórakozóhely előtt üldögélve szívélyesen adott páros interjút. Persze, lehet ilyet is tenni, de azt a fajta legitimáló barátságosságot, amely elfogadhatóvá teszi a szélsőséges nézeteket, nem kellene megengedni. Egy szélsőjobboldali párt nézeteit kell folyamatosan megkérdőjelezni, de nem ideológiai, hanem kompetenciaalapon.
A gyűlölködőt azonban a legritkább esetben érdeklik az észérvek...
– Valószínűleg így van, de nem azokat kell megváltoztatni, akik már a horogkeresztet magukra tetoválták. Az kell, hogy a célunk legyen, hogy azok, akik hallják, olvassák a gyűlölködéseket, elgondolkodjanak az észérveken is. Egyes felmérések szerint a 16–24 éves fiatalok mintegy 40 százaléka vall szélsőséges értékrendet. Ez azoknak a felelőssége, akik nem vitatkoztak a szélsőséges állításokkal, amikor megtehették volna. Engem nem érdekel, hogy egy-egy politikus náci-e vagy sem. Az viszont érdekel, hogy akik a vele készült interjút olvassák, meggyőzőbbnek találják-e azt, amit én az adatokra és tényekre támaszkodva mondok, mint azt, amit ő mond valamiről mindenféle konkrét alátámasztás nélkül.
Sarkadi Nagy Szilvia pszichológusként dolgozik egy gimnáziumban Budapesten, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanít amellett, hogy az Amnesty International önkénteseként tevékenykedik. Az emberi jogokkal kapcsolatos érdeklődése fordította az internetes gyűlöletbeszéd elleni tanácskozásra a figyelmét.
- Nagyon fontos, hogy azok, akik csatlakoznak a gyűlöletellenes kampányhoz, ne váljanak ezen szociálpszichológiai jelenségek áldozatává, hogy a gyűlöletbeszédre ne kirekesztő módon reagáljanak. Fontos, hogy azonosítani tudjuk azokat az értékeket, amelyekből pozitív kommunikáció alakítható ki erőszakmentes stílusban, elfogadó, az emberi egyenlőségre törekvő, az emberi jogokat figyelembe vevő eszköztárral.
Az embereknek szükségük van arra, hogy a gyűlöletbeszéd nyomán fellépő félelmet, feszültséget, indulatot ki tudják fejezni. Akkor is, ha egyedül ülnek a számítógép előtt. Az egyének személyiségéből, szocializációjából, kultúrájából fakadóan egészen eltérő eszköztárunk van arra, hogyan reagáljunk az ilyen helyzetekre. Azt hiszem, hogy ha valaki egy gyűlöletbeszéd olvasása esetén csak feláll a géptől és inkább valami mással foglalkozik, megéli azt a tehetetlenségélményt, amellyel ma a társadalom nagy része szembesülni kénytelen. Ez levertséghez vezet. Viszont akkor leszünk boldogok, ha én-azonos módon tudjuk felvenni a harcot anélkül, hogy agresszívvá válnánk.
