A pünkösd Európa-szerte ősi tavaszköszöntő ünnep. Számos érdekes szokás fűződik hozzá. Egyik szép – párválasztási – hagyománya, hogy a legények pünkösd hajnalára, pünkösdi rózsát (bazsarózsát) tesznek a leány ablakába.
A pünkösd az Ószövetségben kezdetben aratási ünnep volt, amely során az emberek az első termést fölajánlották Istennek, de az ünnep Jézus Krisztus korában új tartalommal gazdagodott. Az ő ígérete alapján pünkösd napján három fontos esemény történt: a Szentlélek eljövetele, az egyház alapítása, valamint az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete.
Minden korban, minden bizonytalanság közepette/ellenére az egyházban tevékenykedő Lélek nagy erő és biztonság forrása a hívő ember számára. Pünkösd vasárnapján az összetartozás ünneplésére kapunk meghívást közösségeinkbe. Az első pünkösd alkalmával Isten az ő Lelkével egybegyűjtötte azokat, akik szétszóródtak, s azóta az egyház hirdeti: az egység, az egybetartozás, a testvériség az, ami az embert élteti. Amikor a keresztények megemlékeznek a Szentlélek eljöveteléről, az ősegyház tagjaira, az apostolok közösségére emlékeznek, az egyház születését és a saját születésnapjukat ünnepelik.
Isten Lelke egybegyűjt bennünket a különbözőségek ellenére. Folyamatosan tanít-nevel arra, hogy észrevegyük, a tarkaság az Isten nagyságának a jele, és nem lehet a különbözőségnek és a széthúzásnak az oka. Aki a széthúzást okozta, akár egyházon belül, akár egyházon kívül, valójában nem a Szentléleknek a munkatársa. Szomorúan tapasztaljuk, hogy akit a Lélek nem éltet, igen könnyen feladja a küzdelmet. A Lélek azonban bátorítani, erősíteni és egybegyűjteni akar bennünket. Megmutatni, hogy nem illúzió az egybetartozás, hogy a különbözőségek ellenére örvendezni tudunk annak, hogy egy nagy világcsaládnak vagyunk a tagjai, ahol Isten-ember egybefonódott, és a köteléket a Szentlélek biztosítja.
Ahhoz, hogy képesek legyünk munkálkodni az egység építésén, hogy az egymással való együttélés során képesek legyünk és meg tudjunk egymásnak és a másképp gondolkodóknak bocsátani, hogy el tudjuk fogadni az embert a maga másságában, naponta kell kérnünk Isten Lelkének kiáradását.
Vajon akarunk-e igazán az egységnek, a testvériségnek, a közösségnek a szószólói lenni, vagy azt gondoljuk, hogy az értékeket az adja meg, amit birtoklunk ebben a világban? Krisztus a Szentlélek által arra emlékeztet bennünket, hogy vannak maradandó értékek, amelyek a halállal sem múlnak el. Vajon maradandó értékeket vagy mulandó dolgokat kívánunk beleépíteni a világba?
Nem véletlenül vagyunk megkeresztelkedve, nem a véletlen műve, hogy hitünkben a Szentlélektől megerősítve eljárunk egyházközösségünknek a különböző megnyilvánulásaira. Valaki mozgatja a szívünket, valaki lelkesít bennünket. Isten azért adja nekünk ma is a Lelket, hogy az ő Lelkével betelve mutassuk meg másoknak, hogy az isteni értékek befogadása és megvalósítása az emberi boldogság egyetlen forrása. Minden olyan forrás ugyanis, amit Isten nélkül akarunk kiaknázni, rövid ideig nyújtja az elégedettség, sikeresség érzetét, hosszú távon nem hoz boldogságot. Isten a szent Lelkével pünkösdvasárnap is azt üzeni: az igazi értékek tőle jönnek. Ha kinyitjuk a szívünket, befogadjuk az örök értékeket, azok átalakítják az életünket. Mert van egy nyelv, amelyet mindenki, aki akarja, tudja beszélni. Ez a szeretet nyelve.
A Szentlélek kiáradásának történetéből (ApCsel 2,1–11) megtudjuk, hogy a mindenféle nemzetből való istenfélő zsidók, akik Jeruzsálemben tartózkodtak, álmélkodtak, hogy mindenki a tulajdon nyelvén hallotta beszélni az apostolokat, az egyszerű halászokat, akik nem tolmácsok voltak, de tudták, használták az Istentől származó szeretet nyelvét. Isten a nyelvek csodájával mutatta meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az egyház.
Kérjünk a Szentlélektől erőt, hogy megtanuljuk a szeretet nyelvét, és törekedjünk annak megvalósítására családunkban, közösségünkben és mindenütt, ahol tevékenykedünk. A szeretet kötelékében legyünk mindig az egységnek, a közösségnek előmozdítói.
Az egyházat megalakulása óta a Szentlélek vezeti, igazolva Jézus ígéretét, hogy a pokol kapui nem vesznek erőt rajta, mert velünk van mindennap a világ végéig. Voltaire egykor azt találta mondani, hogy tizenkét halász kellett ahhoz, hogy létrejöjjön az egyház, de egy ember – mármint ő – elég lesz ahhoz, hogy lerombolja. Csupán azt nem tudatosította, hogy a tizenkét halász/apostol mellett ott volt, és azok utódai mellett ma is ott van a hatékonyan működő Szentlélek. Ezért nem kell félnünk a támadásoktól, üldöztetésektől, mert ma is ugyanaz a Szentlélek őrzi, vezeti az egyházat, aki kétezer évvel ezelőtt útjára bocsátotta, hogy a szeretet és a jóság tanúja legyen az egész világban.
