A nők elleni erőszakról egyre nyíltabban beszélnek társadalmunkban. A különféle felmérési mutatók továbbra is elkeserítőek, mégis reményre ad okot az a tény, hogy a feljelentések száma évről évre növekszik. Az államügyészség adatai alapján elmondhatjuk, hogy az erőszakos cselekedetekre vonatkozó feljelentések száma jelentős mértékben növekedett az elmúlt időszakban. Ez arról tanúskodik, hogy a bántalmazás most már nem számít elfogadható viselkedésformának.
Fotó: Dávid Csilla
Egyre többen tettek bejelentést, miután a családon belüli erőszak megfékezéséről szóló törvény június 1-jén hatályba lépett. A törvényhozók véleménye szerint ez nagyobb védelmet jelent az áldozatoknak, ugyanakkor megelőző feladata is van, továbbá szigorúbb, hatékonyabb büntetéseket irányoz elő a bántalmazónak. Az új törvény értelmében az illetékes szervek sürgős intézkedést rendelhetnek el egy-egy bejelentést követően. A rendőrség nyolc órára fogva tarthatja az erőszakoskodót, ez alatt az idő alatt kihallgatja a bántalmazót és az áldozatot. Akár további 48 órára benn tarthatják az erőszaktevőt, ha úgy ítélik meg, hogy szükséges. A bizonyítékok birtokában további döntés születik arról, hogy átadják-e azokat az ügyészségnek. Ezek után az ügyészég 24 órán belül határoz arról, hogy javasolja-e a bíróságnak a távol tartás elrendelését. Az ügyészség 30 napra előzetesbe helyezheti a bántalmazót. A bíróság pedig további 24 óra alatt dönt arról, hogy mi lesz az erőszakoskodó további sorsa. Az ügyészség javaslatára a bíróság eltávolíthatja az elkövetőt az otthonából, sőt ezt a rendelkezést meg is hosszabbíthatja.
Ez mindenképpen nagy lépésnek számít. Azt tükrözi, hogy mára talán már az illetékes szervek is megértették, hogy meghatározó szerepet kell vállalniuk a nők, illetve a családon belüli erőszak elleni harcban. A törvény egyértelmű, szigorú intézkedéseket ír elő, de felmerül a kérdés, hogy mindez a gyakorlatban majd hogyan válik be. Ahhoz, hogy a különféle szervek hatékonyan lépjenek fel a probléma ellen, először is a bántalmazott személynek feljelentést kell tennie, vagy legalább segítséget kell kérnie. Az áldozat szemszögéből ez egy igen nehéz lépés. Itthoni közegben a szégyen, a bizalmatlanság, illetve a félelem érzésével kell számolnia az illetőnek. Az eddigi tapasztalatok alapján ez nem véletlen.
A média, az igazságszolgáltatás, továbbá a környezet a közgondolkodással összhangban gyakran azt az üzenetet közvetíti, hogy az áldozat maga ad okot az erőszakra, ezért a nők még kiszolgáltatottabbnak és tehetetlenebbnek érzik magukat. Nem elég, hogy az áldozat ilyenkor önmagát hibáztatja, még a környezete is őt vádolja. Éppen ezért az áldozatok inkább a titkolózást választják, minthogy kitegyék magukat a közvélemény bírálatának. Abban a lelki állapotban ez teljesen érthető, és olykor még a nő is elhiszi azt, hogy mindaz, ami vele történik, az ő hibája. A témában nem árt tájékozódnunk, elsősorban azért, hogy leszámoljunk a tévhitekkel és az előítéletekkel. Az áldozatok és a környezet számára is egyértelművé kell váljon a tény, hogy a bántalmazás egyetlen egy helyzetben sem a bántalmazott hibája, és semmiféleképpen sem szolgált rá az ilyenfajta viselkedésre. A közömbös hozzáállás sem megoldás. Azzal, hogy nem teszünk feljelentést az erőszakos cselekedetről, hozzájárulunk a bántalmazás újbóli előfordulásához és súlyosbodásához. Ha adott helyzetben úgy is tűnik, hogy jobb nem belekeveredni más problémájába, ne hunyjunk szemet a probléma felett.
Nem elég feljelentést tenni, tudatosítani kell azt, hogy ilyenkor az áldozatnak nem árt szakemberhez fordulnia. Az erőszak miatt keletkezett sebekkel mindenképpen foglalkozni kell. Más országokhoz hasonlóan nálunk is léteznek olyan szervezetek, amelyek a bántalmazott nők helyzetével foglalkoznak. Az SOS telefon Vajdaság megfelelő segítséget, lelki támaszt nyújt az áldozatoknak. A 0800 10 10 10-es telefonszám díjmentesen tárcsázható minden hétköznap 10 és 20 óra között. Az áldozatok válaszokat kaphatnak egészségügyi, szociális és jogi kérdéseikre, valamint további információkat az erőszakos helyzet megfékezésének lehetőségeiről, az illetékes szervek és intézmények munkájáról.
A bántalmazás témájáról ezután is állandó jelleggel kell beszélnünk. Szemléletváltás nélkül mindez elképzelhetetlen. A médiának köszönhetően folyamatosan értesülünk arról, hogy az említett jelenség milyen nagy mértékben jelen van társadalmunkban. Nem szabad továbbra is ölbe tett kézzel ülnünk. Az erőszak elleni harc mindannyiunk közös feladata kell, hogy legyen, nem csak a törvényhozóké, erről pedig egy pillanatra sem szabad megfeledkeznünk. Ezután is egy olyan előítélet-mentes közeg kialakítására kell törekednünk, amelyben minden feltétel adott, hogy az áldozatok félelemérzet nélkül kérjenek segítséget, és dolgozzák fel a történeteket.
