Magyarkanizsán október 20-án ünneplik a község napját, aminek alkalmából a városért és a községért töretlenül tevékenykedőket is megjutalmazzák. A Pro Urbe díjat minden évben több személy is megkapja, a pénzjutalommal járó legnagyobb elismerést azonban évente csupán egyetlen személy tudhatja magáénak, olyasvalaki, aki éveken vagy akár évtizedeken keresztül sokat tett a közösségéért. Az emlékplakettet idén Kenyeres Ivanka vehette át, aki nyugdíjasként még mindig akkor érzi jól magát, ha dolgozhat. Siet, csacsog, elérzékenyül, a munkába pedig továbbra is rengeteg energiát fektet, természetesen az unokák mellett.
Kenyeres Ivanka (Puskás Károly felvétele)
A delibláti születésű Ivanka egyetemi évei alatt Újvidéken ismerkedett meg férjével. Egyetlen pillanatra sem volt kétséges számára, hogy élete párjául választja. A falusi élettől annak ellenére sem riadt vissza, hogy a magyar nyelvet akkor még egyáltalán nem ismerte. Kispiacot látva ugyanis rögtön tudta: ez az a hely, ahol élni szeretne. Szereti a falut, minden előnyével és hátrányával együtt, igaz, hátrányt egyetlenegyet sem említ beszélgetésünk során, mintha nem is lennének. Barna Wartburgjával percek alatt Magyarkanizsára ér, hogy az unokáit elvigye egy-egy különórára, vagy éppen egy újabb képzőművészeti kiállítás részleteit beszélje meg amatőr és hivatásos festőtársaival.
„A kispiaci új óvoda 1974-es megnyitása után magyar tanítási nyelven kezdett el dolgozni, majd ezt folytatta teljes húsz éven keresztül, átadva a növendékeknek a szerbhorvát nyelv elemi ismeretét is. Ez alatt az idő alatt fáradozását és a növendékeivel elért sikereit háromszor ismerték el pedagógiai díjjal. Nyolc éven át volt a faluban a Vajdasági Szocialista Szövetség elnöke. Kezdeményezésére és szervezésében épült fel a falu új iskolája, kapta vissza Kispiac az általános iskola nyolcadik évfolyamát, épült ki a telefonhálózat, nyílt meg a zeneiskola kihelyezett tagozata, amely a mai napig foglalkozik a faluban élő tehetségekkel. Részese és szervezője a falu művelődési életének, és nincs olyan társadalmi szervezet, amellyel ne állna kapcsolatban. Az első tagok között vette ki részét a magyarkanizsai Szent Száva Szerb Műkedvelő Egyesület megalakításából, és néhány évig annak kórusában is énekelt. Ezzel egyidejűleg tagja volt az Ozoray Árpád Magyar Művelődési Egyesület festőszakosztályának is. A kispiaci Jókai Mór művelődési egyesületnek 1969 óta tagja, ő vezeti a Kőrös nevű festőcsoportot, 2002 és 2009 között pedig elnöke is volt az egyesületnek. 2010-ben megalapította a Magyarkanizsára bejegyzett Vajdasági Képzőművészeti Kört, amelynek azóta is sikeres elnöke. Se szeri, se száma azoknak a táboroknak, amelyeket festőbarátaival Vajdaság- és Szerbia-szerte, valamint a határokon túl szerveztek, illetve amelyeken részt vettek. Hét éve már, hogy a festés közvetítésével karolja fel a különleges gondoskodást igénylő gyermekeket, így járulva hozzá az oktatásukhoz és nevelésükhöz. Számos magyarkanizsai intézménynek válnak díszévé az egyesületi tagok alkotásai. Tizenhat éven át szervezte a Magyarkanizsai Gyógyfürdőben az amatőr festők regionális kiállítását, két ízben pedig – 2014-ben és 2015-ben – a palicsi Nagyteraszon az amatőrök vajdasági tárlatát is. Kiadott két verseskönyvet is; a gyermekeknek szóló a Vers Annához címet viseli, a felnőtteknek szóló kötet címe pedig: Csakazértis. Ivanka ma is tevékeny, mindenütt ott van, ahol segíthet, és bekapcsolódhat a munkába, ahol alkalma nyílik arra, hogy festőcsoportjával széppé varázsolja a környezetét. Vallja, hogy boldog, mert jóravaló, okos és nagylelkű emberekkel dolgozhat együtt” – áll abban a méltatásban, amelyet a Pro Urbe díj átadása előtt írtak róla.
Nem tagadja, meghatotta a díj, nem is számított rá, mint ahogyan sosem várt el semmilyen elismerést a munkájáért. Számára az volt az a legnagyobb elismerés, ha ovisai sokra vitték, ahogy mondja, azt élte meg sikerként. Sosem személyes dicséretet akart kicsikarni, ugyanis minden szép szó, amit egykori tanítványai kaptak, úgy érezte, neki szól. Jelenleg is egy képzőművészeti kiállításra készül a Vajdasági Képzőművészeti Körrel, amelynek ő a vezetője. A festőtáborok alkalmával készült képeket a Dobó Tihamér Képtárnak ajándékozzák, így bővítve annak állományát, ugyanakkor a hátrányos helyzetű gyermekeknek is minden évben segítenek.
– Az óvodások nevelésében mindig a szeretetet tartottam legfontosabbnak, hogy szeretettel neveljek. Azt tartottam szem előtt egykor és ma is, hogy ahol szükség van rám, ott segíteni akarok, feltéve, ha azt elfogadják. Igazi vajdaságinak érzem magam, aki egyformán szereti az itt élő nemzeteket. A díj váratlanul ért, mert ha valaki ötven éven át dolgozik, nem vár érte elismerést, de nagyon jólesett, mérhetetlenül jól. Mindent, amit csináltam az eddigi 71 évem alatt, szeretettel csináltam, azt vallom, hogy dicsérni kell a gyerekeket, úgy lehet nevelni, ha példát mutatunk és dicsérünk – vallja Kenyeres Ivanka, hozzátéve, ha a gyerekek rosszak, azért nem elsősorban ők, hanem sokkal inkább a felnőttek a hibásak.
