A járvány terjedése miatt az idei Petőfi-napok megszervezését módosították, így a Mimóza Kézimunkacsoport és a PeArt művészcsoport kiállítása a Petőfi Sándor MMK Facebook-profiljáról követhető. – A kézimunka-kiállítást megnyitottuk, de tekintettel a járványhelyzetre, még aznap elvittük. Lefényképeztük, és a képeket feltöltöttük a Facebookra. A rövid ideig tartó kiállítással azt akartuk megmutatni, hogy a Petőfiben a Mimóza él, és hogy szorgalmasan dolgozunk odahaza.
Megmutattuk az új dolgainkat, azokat az alkotásokat, amelyeket márciustól mostanáig készítettünk. Nem tudnám megmondani, hogy pontosan hány ilyen kézimunka állítottunk most ki, de mindenképp nagyon sokat! – hallottuk Monoki Juliannától, a csoport vezetőjétől. A Mimóza kézimunkacsoportnak 49 tagja van, szorgalmasan dolgoznak, számos technikát – hímzés, kötés, horgolás, üvegfestést és egyebeket – alkalmaznak. – Nagyon szeretnénk már találkozni, azok, akik megjelentek a kiállításon, nagyon megörültek egymásnak. Van egy közös képünk is, ezt is feltöltjük a Facebookra. Mindenki fél a betegségtől, úgyhogy mostanában nem járunk össze – panaszolta a csoportvezető. Legközelebb újév táján terveznek hasonló megmozdulást, addig egészen biztosan nem lesz semmilyen akciójuk. – Reméljük, hogy jövőre már elmúlik ez a vírus, és folytathatjuk a munkát úgy, mint korábban. A járvány előtt hetente jártunk össze, hétfőnként 16-tól 18 óráig. Örülünk és segítünk egymásnak, mindig tanulunk egymástól valami újat – mondta.
Tegnap este a Petőfi-napok keretében az újvidéki DunaStart szervezésében, és az önkormányzat művelődésügyi igazgatóságának támogatásával Film kerekeken címmel egy dokumentumfilmet mutattak be. Holnap, csütörtökön, 17 órakor Smit Edit Teliföldön című verseskötetét mutatják be a zEtna Kiadó közreműködésével. A szerzővel és a könyv illusztrátorával, Butterer Kiss Márta képzőművésszel Horváth Aranka magyartanárnő és Beszédes István szerkesztő beszélget.
A könyvbemutató követhető lesz élőben a Facebook-oldalukon is, a könyv az esemény végén a helyszínen megvásárolható.
Pénteken, 20-án, Fiatalok a Koronavírus idején online beszélgetést tartanak 17 órától. Moderátor Vukašinović Péter.
A szervezők kérik az érdeklődőket, hogy a járványügyi intézkedéseket betartva rendezvényeikre szájmaszkot viselve érkezzenek!