2024. december 21., szombat

Idén 416 millió dinár az iskoláknak

Szakállas Zsolt: Január második felében vagy februárban jelennek meg az oktatási titkárság pályázatai

A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság minden évben jelentős pénzeszközökkel segíti a vajdasági iskolák működését. Évről évre támogatják az oktatási intézmények felújítását, karbantartását, felszerelését. A titkárság idei pályázatairól Szakállas Zsolt tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkárt kérdeztük.

Milyen pályázati lehetőségek várhatóak idén? Mekkora összeget különítettek el a pályázatok megvalósítására, növekedett-e esetleg a keretösszeg a tavalyihoz képest?

– Titkárságunk minden év elején jelenteti meg oktatás- támogatási pályázatait. Az idén is várhatóan január második felében, vagy február folyamán tesszük közzé e pályázatokat. A lehetőségek a tavalyiakhoz mérten hasonlóak lesznek. Az oktatási intézmények épületeinek felújítására és korszerűsítésére mintegy 175 millió dinárt folyósítunk. Jelentős eszközöket fordítunk a vajdasági középiskolások utaztatási költségeinek fedezésére, az idén például 151 millió dinárt különítünk el erre a célra. Az oktatási projektumoknál sem változott az idei keretösszeg, 25 millió dinárral támogatjuk ezt a pályázati kiírást. Tavaly sajnos nem volt lehetőségünk segíteni az iskolák felszerelés-beszerzését, az idén viszont a költségvetésből 50 millió dinárt fordítunk erre a célra. Végezetül a kiváló tanulmányi eredménnyel rendelkező diákok megsegítésére 15 millió dinárt adományozunk.

Ami a kisebbségügyi projektumokat illeti, 14 millió dinárt fordítunk a multikulturalizmus és a nemzetek közötti tolerancia tárgyában beadott projektekre, míg a civil szervezeteket 33 millió dinárral segítjük. A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsainak az idén is több mint 61 millió dinárt biztosítottunk, a folyó költségeik és a rendes tevékenységeik pénzelésére.

Idén mire helyezik a hangsúlyt a pályázatok során?

– Előnyt élvez az oktatási intézmények épületeinek kis- és nagyjavításának támogatása. Tavaly erre a célra a Tartományi Kormány összesen 347 millió dinárt különített el, egyrészt pályázatok útján, másrészt pedig a folyó költségvetési tartalékból. Kiemelném az oktatási-nevelési intézmények felszerelés-beszerzését is. Örülök, hogy idén a költségvetésből erre a célra is jutott pénz. A civil szervezetek anyagi támogatása is kiemelt célja titkárságunknak, azt a tevékenységet kívánjuk folytatni, amelyet az előző években megkezdtünk.

Tavaly milyen projekteket valósítottak meg? Mekkora volt az érdeklődés a pályázatok iránt?

– Tavaly az oktatás, valamint a kisebbségügy területén több pályázatot valósítottunk meg. A hangsúly még mindig az iskolaépületek felújításán és korszerűsítésén van. Pályázatainknak köszönhetően, 2021-ben 167 millió dinárt biztosítottunk 83 vajdasági oktatási-nevelési intézménynek, emellett a Tartományi Kormány további 180 millió dinárt költött a folyó költségvetési tartalékból erre a célra. Tavaly összesen 347 millió dinárt fordítottunk a tartományi iskoláskor előtti intézmények, az általános- és a középiskolák, valamint a diákjóléti intézmények felújítására.

Ami a kisebbségügyi pályázatokat illeti, a múlt évben több mint 108 millió dinárt különítettünk el e célra: 14 millió dinár jutott a multikulturalizmus, a nemzetek közötti tolerancia projektumaira, 33 millió dinár a civil szervezeteknek, és több mint 61 millió dinár a nemzetei kisebbségek nemzeti tanácsainak. Ezek céleszközök voltak, amelyek az állandó jellegű költségeik és a rendes tevékenységeik támogatására szolgálnak.

Évről évre egyre nagyobb az érdeklődés pályázataink iránt. A jelentkezők a meghirdetett pénzügyi keret többszörösére tartanak igényt. Ilyen körülmények között arra törekszünk, hogy minél több pályázónak nyújtsunk támogatást.

A megvalósított projektumok témáját tekintve különbözőek, magukba foglalják az iskoláskor előtti intézmények, az általános- és a középiskolák, a diákjóléti intézmények pénzelését, valamint a civil szervezetek, a nemzeti tanácsok, az intézmények, a községek támogatását is.

Ha váratlanul elromlik vagy meghibásodik valami az iskolákban (például egy kazán), akkor tud-e reagálni a titkárság? Ilyen estekben kihez fordulhatnak az iskolák?

– Amikor rendkívüli meghibásodások történnek, az oktatási intézmények elsősorban az önkormányzatokhoz fordulnak segítségért. Akkor folyamodnak titkárságunk támogatásáért, amikor a helyi önkormányzat nem tud anyagi segítséget nyújtani.

Egy kazán meghibásodása rendkívüli helyzetnek számít, és mivel a titkárság nem rendelkezik külön eszközökkel ilyen célokra, ebben az esetben a tartományi költségvetési tartalékon keresztül igyekezünk megoldani a problémát.

Az elmúlt időszakban miben segítették leginkább a vajdasági  iskolák fejlesztését?

– Ami a múlt évi fejlesztéseket illeti, a titkárság a rendelkezésére álló eszközöket elsősorban építkezési és javítási munkálatokra fordította. Tavalyi pályázatainkon a járványhelyzetre való tekintettel az iskolai toalettek, vizesblokkok, vízvezetékek, szennyvízelvezető-hálózatok javításán, felújításán, korszerűsítésén volt a hangsúly, de anyagi támogatásban részesültek azok az iskolák is, amelyekben szükség volt a tetőszerkezet javítására, felújítása, a nyílászárók cseréje, valamint a villanyvezetékek és a fűtési rendszer korszerűsítésére. Két évvel ezelőtt nem munkálatokat finanszíroztunk, hanem a pénzt az iskolák bútorzatának felújítására, számítógépek és taneszközök beszerzésére folyósítottuk. Hatalmas érdeklődés mellett, sok iskolát újítottunk meg, aminek elsősorban a diákok a haszonélvezői.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás