Porszívózás közben le kellett ülnöm egy pillanatra, hiszen valahonnan, a kisagyam legelrejtettebb zugából, szinte alattomosan, annyi kérdés kúszott elő, hogy azt hittem, elszédülök: mikortól számít az, hogy milyen erősen szív a porszívóm? Mikortól bosszankodom a mosogatás-főzés-mosogatás végeláthatatlan körforgásán? Miért csal könnyeket a szemembe a nemrég vásárolt zsák krumpli közül kikandikáló szottyadt kolompér? Mikortól kapok gyomorgörcsöt a befizetendő számlák puszta látványától? És mikortól lett kedvenc mosogatószer-márkám? Vagyis mikor lépi át minden ember ezt a láthatatlan, szinte sejtelmesen ködszerű válaszvonalat, amikor úgy érzi és tudja is, itt már nem babra megy a játék, hanem befizetési határidőkre? Gyorsan, bár felszínesen, de utánajártam a témának. A Mindset pszichológia oldal szerint minden fiatal más képet alakít ki magában az igazi felnőtté válásról. Ez a tudat az anyagi biztonsághoz, másoknak a karrierfejlődéshez kapcsolódik, mások pedig a családteremtéstől, házasságtól érzik magukat felnőttnek. Ha a fiatalok felnőtté válását lépcsősornak tekintjük, akkor a lépcsőfokok egy-egy fontos szakaszát jelentik a felnőtté válásnak, amely gyermekkori álmokból, szülői modellekből, szociális korcsoport mintáiból épül fel, és a lépcsőfokok sorrendje és száma az egyén mintáiból és motivációjából építkezik. Summa summarum: talán a felelősségvállalás tesz valakit igazán felnőtté, s ez valakinél előbb, valakinél később jelentkezik. Most, hogy rövid kutatásom végére értem, befejezem a porszívózást, elindítok egy mosást, összeütök egy könnyed vacsorát, majd azzal a tudattal fekszem le aludni, hogy ma is ügyesen elvégeztem felnőtti sziszüphosi munkám egy részét.
