2024. december 22., vasárnap
VÁLASZTÁSOK 2022

Kerékpárkölcsönző lesz Zentán

A végéhez közeledik a BanatBike IPA-pályázat

Kedden délelőtt Zentán a városháza dísztermében bemutatták a BanatBike határon árnyúló IPA-pályázatot. A projekt a szerb–román határon átívelő együttműködés keretében valósul meg. A részletekről Kosiczky András projektmenedzser és Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere számolt be. A zentai önkormányzat a kerékpáros turistáknak kedvező projektet valósít meg az óteleki önkormányzattal, illetve az Ótelek Magyarul Magyarokért Egyesülettel karöltve.
Czegledi Rudolf kiemelte, hogy a község számára nagyon fontos a turizmus folyamatos fejlesztése, és jó példaként szolgál erre a zentai Royal Szálló felújítása is.
Kosiczky András elmondta, hogy ez egy 18 hónapos projekt, amely június 28-án ér véget, és hozzátette, hogy a szerződést a 2020-as év végén írták alá a romániai partnerekkel közösen.
– Ez a pályázat közel 300 ezer eurós keretből valósul meg, amelynek egyik szegmense az önrész, amelyet Zenta község biztosít. A szükséges pénzt a tartomány által kiírt pályázaton sikerült megszereznie a városnak. Elkészültünk egy tanulmánnyal, amely a bicikliutakra vonatkozik, valamint egy marketing- és egy márkastratégiát is sikerült felépítenünk a pályázat keretében. Egy GPS-applikációt is szeretnénk elkészíteni, amely bárki számára elérhető lesz. Ezen az alkalmazáson belül különböző útvonaltervek és tartalmak között lehet majd választani, attól függően, hogy milyen területen szeretnénk a tevékenységet végezni. Ide tartozik az öko-, etno-, gasztroturizmus, kultúra, továbbá szabadidős tartalmak között lehet majd választani. Jelenleg a meglévő utakat fogja használni az alkalmazás, ügyelve arra, hogy a kevésbé forgalmasakat ajánlja fel a felhasználónak, odafigyelve a biztonságukra. Reméljük, ennek a pályázatnak a segítségével majd a bicikliutak is kiépülnek. Egy nagy feladat vár még ránk, mégpedig egy biciklikölcsönző kiépítése a város központjában, amire a jövő hét folyamán írjuk ki a közbeszerzést. A projekt fő célja a kerékpáros turizmus fejlesztése Ótelek és Zenta között, valamint az útvonalakon található településeken – mondta Kosiczky András. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás