Felénk csak mutatóban esett idén hó, ezért mindenki biciklizik. A városban nem is számít zomborinak, akinek nincs legalább egy kerékpárja. Jól használható eszköz, a terep sík, nem kell erősen tekerni, a drótszamárral jól lehet manőverezni, nincs gond a parkolással, sőt föl is lehet rá pakolni. Mindenki biciklizik, kivéve, aki újnak tűnő terepjárójával villog. Mármint a sofőr, nem pedig a jármű irányjelzője, mintha ezekből a kocsikból kifelejtették volna az indexet.
Ebben hasonlít egymásra a két járművezető. A biciklis se nyújtaná ki a kezét, amikor balra akar előttem kanyarodni. Lehet, hogy szemében ilyenkor fölvillan az irányváltás vágyának és szándékának szikrája, de ezt én hátulról nem láthatom, seperc alatt elüthetném. Megjegyzem, megfordult már a fejemben, hogy megérdemelné a delikvens, én viszont a következményeket nem. A másik hasonlóság, hogy autós, kerékpáros egyaránt a végcélig igyekszik jutni járművével, legszívesebben behajtana a boltba, trafikba, postahivatalba, így a tilosban parkolt kocsik a forgalmat akadályozzák, a bicikliket pedig a bejárat előtt hagyják gazdáik, mintha másnak nem lenne dolga ugyanott.
Az mindennapos, hogy az úttest szélére parkolt autó ajtaját úgy vágja ki a sofőr, hogy nem néz a visszapillantóba. Én jó nagy távolságot tartok az előttem megálló járművektől. Abból meg egyenesen sportot űznek, hogy a kombikkal közvetlenül a zebra két oldalán parkolnak, így a mögülük kilépő gyalogos nem látja be az utat, az ott közlekedő viszont a gyalogost nem látja.
Olykor egészen vad gondolataim támadnak a szabálysértőkkel szemben.
