(Ótos András illusztrációja)
Megérkezik egyik kisközségbe az autóbusz, és leszáll róla egy középkorú férfi. Már járt itt, és azt is tudja, hogy hova, kihez megy. Végigsétál a főutcán, elégedetten nyugtázza, hogy egymás közelében két bank is van, mindkettő bankautomatával. Ha készpénzre lesz szüksége, itt ezt megoldhatja. Egy váltóiroda mellett halad el, majd szinte egymásután sorakoznak az élelmiszerboltok, egy mészárszék, még egy, két pékség. A két kínai áruházat húsz lépés választja el egymástól. És itt a templom, az iskola, a gyógyszertár, egy ruhásbolt. A posta egy kis közben eldugva, ugyanott a vaskereskedés. Valamikor a főutcán több kocsma is volt, most egyet sem lát. És arra is emlékszik emberünk, hogy fodrászszalon és borbélyüzlet is működött ezen a soron. Pedig elkelne egy nyiratkozás, meg aztán ilyen helyen sok mindenről lehet beszélgetni. Például arról, hogy: Hányan járnak misére? Megtelik-e az iskola? Kik haltak meg? Eskövő volt-e az idén? És minek ennyi bolt, bank, mészárszék és pékség a főutcán, ha sehol egy lélek? De nincsen borbélyüzlet, így emberünk kénytelen bozontos fejjel bekopogni régen látott ismerőséhez, aki csak hazaugrott néhány hétre a nagyvilág egyik csücskéből. Hozzá igyekezett. Egy megborotvált, ápolt haj övezte arc mosolyog rá a kapu felett. Emberünk szeme felcsillan: Hát mégis van még itt borbély? Nincs, barátom, itt már nincs, válaszol, és kitárja előtte a kaput.
