Ha megnyomjuk, nem marad úgy, hanem felveszi eredeti alakját, nem morzsálódik, belül nem lyukacsos, jó az illata, masszív és ropogós a héja. Nem szikkad meg hirtelen, nem esik össze, és jól lehet szeletelni – ezek lennének a jó kenyér ismérvei. Nem is az a gondom, hogy nem tudnám, mit kell keresnem, hanem az, hogy nem találom azt, amit keresek. Pedig lépten-nyomon pékségbe ütközök. Újvidéken a bankok mellett talán legtöbb üzlet kenyér- és péksütemény-árusítással foglalkozik, a kisvárosnak számító Temerinben éjjel-nappal nyitva tartó pékség is van, akkora forgalommal, hogy már-már szűknek bizonyul a Petőfi Sándor utca érintett szakasza… Mégsincs olyan kenyér, melyben megbízhatóan tudnám, hogy mi van, hogy megfelelő higiéniai körülmények között készült, hogy hétről hétre egyforma minőségű lenne...
Nálunk még nem terjedt el a védőcsomagolás sem, nemhogy a kenyércímkézés, mely a termék alapvető adatait tartalmazná. Nagy a talány tehát: rendes kovásszal készült-e, színezőanyag van-e benne, milyen lisztet tartalmaz, hány százalék a teljes kiőrlésű liszt a graham, a félbarna és a többi kenyérben, vagy milyen allergén anyagokat tartalmaz. Netán sokat akarok?
