Az ELTE Tanító- és Óvónőképző Karán tartották meg Budán a 18. Kossuth-szónokversenyt, amelyre az egész Kárpát-medencéből érkeztek egyetemi hallgatók. A külhoniak Pesten, a központhoz közel kaptak szállást egy hostelben (ami azért nem hotel). A feleségemet és két tanítványát fuvaroztam, sofőri és újságírói szerepkörben kerültem a vajdasági csapatba. A hostel tisztának és rendezettnek tűnt, emeleteként volt egy-egy konyha és fürdőszoba. Mi a felségemmel fürdőszobás lakosztályt kaptunk. A fellépés előtti este foglaltuk el a szállást, a tanárnő még meghallgatta a szónoklatokat, én elfoglaltam a szobát, olvasgattam. Észre sem vettem a matracból előmászó apró bogarakat. A feleségem csodálkozott el először, hogy mik ezek az apró rovarok. Gondoltam, csótány mindenütt van, biológus nem ijed meg néhány bogártól. De amikor már a párnahuzatból is kezdtek előmászni, felemeltem a matracot, volt mit látni, hemzsegtek az ágyi poloskák. Riadóztattam az ügyelőt, aki mint mondta, „hívja a takarítóbrigádot”. Egy óra múlva meg is jelent az egyszemélyes takarítóbrigád, az asszony nem győzött hüledezni. „Ez nagyon gáz” – ismételgette. Látott már ilyent. Az ágyneműt nejlonzsákba rakta és erősen bekötötte. Látszólag minden poloskát felporszívózott. A kiporszívózott matracot a szoba másik sarkába helyeztem el a padlón. Állítólag az ágyi poloskák a megszállt ágytól nem távolodnak el, csak néhány méterre. A feleségem azonban itt sem tudott elaludni, kikapart a matrac szegélyéből és szétnyomott néhány apró, vérrel teli poloskát. Végül a szoba közepére menekült, a padlón aludt, már amennyire tudott, abban reménykedve, hogy oda nem mennek utána a vérszívók. Én maradtam a matracon, nem éreztem csípést. Sokfelé megfordultam már, sok lepusztult helyen aludtam terepjárások, madarász- és fotótúrák alkalmával, de sehol sem találkoztam ágyi poloskával, ehhez Budapest központjában kellett megszállni. Nem árt, ha az utazó induláskor az interneten előre megismerkedik Budapest ágyipoloska-lefedettségével, de még akkor is érhetik meglepetések.
