Valami számomra ismeretlen okból kifolyólag a külföldi utazások szerves részét képezik a bevásárlások. Mindegy, hogy milyen távolra utazik az ember, hogy milyen távolról sietne haza, mindegy, hogy milyen izgalmas látnivalók mellett suhan el lassítás nélkül az autóbusz; a lényeg, hogy megálljon egy bevásárlóközpontnál, vagy egy vámmentes övezetben lévő üzletnél, ahol csak úgy dúskálhatunk a földi javakban. Valami mámoros érzés lesz úrrá mindenkin, és erős belső késztetést érez, hogy a még megmaradt pénzét teljes egészében elköltse, mert mit is kezdene idehaza a megmaradt forintjával, esetleg fém eurójával. Ilyenkor teljesen mindegy, hogy mit vásárolunk, csak az utolsó fillérig/centig mindent költsünk el. De lehet, hogy ez csak nekem ilyen érthetetlen; az egyik főiskolai tanulmányúton, amelyen én is részt vettem, választhattunk, hogy az ópusztaszeri történelmi emlékparkba menjünk, vagy inkább egy bevásárlóközpontnál álljunk meg útban hazafelé, és mondanom sem kell, hogy a többség szavazatai alapján az utóbbival zártuk a kirándulást. Tiltakozásul nem voltam hajlandó átlépni az üzlet küszöbét, inkább a busz mellett várakoztam, zsebemben fél marék aprópénzzel.
