A változások általában megrémítik az embereket, mert ki kell mozdulniuk a megszokott dolgok statikus kényelméből. A változásokra viszont szükség van, mert ami nem változik, az elpusztul. Sajnos egyes változások igen fájdalmasak és rémisztőek. Egy olyan kis közösséget, mint Kishegyes, igen rosszul érinti a populáció cseréje. A fiatal, munkaképes itteni emberek külföldre mennek, helyettük pedig ismeretlen helyekről ismeretlen emberek érkeznek. Bizonyára ők is munkaképesek, mégsem dolgoznak. Más életet élnek, idegent és rémisztőt. Mi, őslakosok elsétálunk emellett, egymás között zsörtölődünk, hogy nem lesz ez így jó, de változtatni nem tudunk rajta. Mi fogyunk, ők szaporodnak. Ennek az okát nem lehet egyvalamire redukálni, de valahol annak is köszönhető, hogy az országunk, a falunk és a gondolkodásunk ott ragadt a kilencvenes évek posványában. A szocialista múlt és a vadkapitalista jövő beteges mutációjában élünk, és elhittük, hogy itt csak ez lehetséges. Akinek pedig nem kellenek az egyre inkább visszaköszönő kilencvenes évek, azok elmennek. Az idegenek is ezt fogják tenni, hiszen nekik ez csak egy állomás a szebb élet felé. Ebben talán nem különbözünk annyira.
