Imádom a mozit. A gyerekkorom legszebb élményei között tartom számon a hétvégi mozis filmvetítéseket. Elemistaként szinte minden hétvégén eljártam a helyi moziba. A szombati matinéra csapatostul vonultunk a környékbeli gyerekekkel, akikkel hazafelé tartva a film minden egyes részletét harsányan, gyakran egymást túlkiabálva megbeszéltük, és közben nagyokat vidultunk. Emiatt néha nagyobb élmény volt a hazaút, mint maga a film. Vasárnaponként szintén eljártunk a haverokkal moziba a késő délutáni vetítésekre, aminek megvolt a maga egyszerű, de nagyszerű „szertartása”. A gyülekező, a belépőjegy, a pattogatott kukorica és a pörkölt napraforgó vásárlása. Közben ismerkedés és beszélgetés az előtérben ismerősökkel és ismeretlenekkel, majd a filmvetítés, amelyen mindig akadt egy-egy mókamester, aki hangos megjegyzéseivel még szórakoztatóbbá tette a filmet. Sajnos a vészterhes kilencvenes években bezárták a helyi mozit. Azóta legalább száz kilométert kell utazni a legközelebbi moziig, hogy megnézzek egy filmet. Így ritkán jutok el moziba, pedig jó lenne havonta egyszer-kétszer elmenni egy-egy filmvetítésre.
