Szeretek álmodni. Sőt aludni is egyre inkább, ami nem volt rám jellemző, ám úgy tűnik, az alvás egy meglelt menekülési útvonal az ébrenlét elől. Ébredésem mostanság is korai, de minél inkább szorítanak a napi föladatok, annál nehezebb a fölkelés. Hétvégén viszont, amikor aludhatnék kedvemre, hajnalban kipattan a szemem, föl is kelek, teszem a dolgom.
Munkanapokon pedig, amikor kellemetlen dolgok állnak előttem, hosszasan odázom el a fölkelést, vagy mondjam, ébredést. Mert arról van szó. A röpke visszaalvások, fél óra alatt akár öt-hat szesszió különleges élményeket hoz, és ilyenkor bámulom, mire képes az elmém, milyen villanásnyi történeteket hoz össze az előző napi élményeimből, sőt néha olyan távolinak tűnőt elemekből, hogy forrásukat se találom. Szeretek álmodni. Sőt, a rémálmaimat is kedvelem.
