Nemrégiben egyik kollégám azt mondta, ha már a szabadkai korzón is pogácsát árulnak, ennél lejjebb nem süllyedhet a város egykori promenádja. De mint minden szörnyűködés után, most is volt még lejjebb.
Szabadka gyönyörűségei a száz egynéhány évvel ezelőtt épült szecessziós, eklektikus és klasszicista épületek. A korzó a város egyik fontos utcája, ami a városi lét élvezését tartogatja azoknak, akik tisztelik a történelmét. Mint minden, a korzó is megváltozott. Nem előnyére.
Miután kiirtották a korzóról a kávézókat, helyükbe bankok fészkelték be magukat a patinás épületekbe. De azért a régi épületek maradtak, vigasztalom magam, amit ránk hagytak az ősök örökül, annak nagy része még mindig áll. Ha nem is kifogástalan állapotban vannak, de itt vannak, és sugározzák azt az energiát, azt a polgárosodási szándékot, amit a múlt század fordulóján ez a város megélt.
Azonban most már még ebbe is belerondított a ma embere.
Kifesteni a homlokzatokat sokba kerül. Nem csoda, hogy nem fognak ehhez a nagy munkához a bérlők. De lám, mégis, hogy megoldják a málladozó vakolat kérdését, egyszerűen bemeszelték két csodálatos épület alját.
Faluhelyen úgy mondták, elhúzták a ház alját. A fehérre meszelt kis otthonokét sötétkékkel. Hát itt Szabadkán a korzón is el van húzva két háznak az alja. El sem hiszem, hogy a műemlékvédők tétlenül nézik hetek óta az éktelenkedő barna meg zöld festéket az épületek alján.
Én meg erre mondom, ennél már tényleg nincs lejjebb.
