Harminc év után találkozni egy osztálytalálkozón úgy, hogy időközben az ember semmit sem tudott a másikról, rendkívül izgalmas. A meleg ölelések után a megállás nélküli beszámolók olyanok, mintha kis portréfilmeket néznénk. Egy-egy élet belepréselve 2-3 percebe az osztályfőnöki órán.
Igazából a kötetlen beszélgetés során derül ki, hogy valójában jól vagy rosszul alakult-e az egykor fiatal iskolás sorsa. Ezek vallomások, amelyeknek az intimitása a meghatározó. Jó beavatni és beavatottnak lenni egyaránt.
Ezt a varázslatot teszi tönkre a közösségi oldal. Akit megkeresünk a közösségi oldalon, arról tudjuk, hogy gyermeke született, hogy most éppen hol nyaral, vagy … S mivel nincs titok, megelégszünk a felületes információkkal.
S az eltévedés izgalmától is megfosztott minket az informatika forradalma. Csak tudatos döntés kérdése, hogy megkérdezzük: hány utcát kell jobbra aztán meg hányat balra menni, hogy célba érjünk.
Szegényebbek vagyunk, ha hagyjuk a gépet beszélni, ahelyett hogy mi magunk fedeznénk fel az utat, s használnánk azokat a képességeinket, amelyekkel rendelkezünk.
Egyszerre lett gazdagabb és silányabb az életünk.
