Különlegesek vagyunk mi, szerbiai állampolgárok, miként az országunk is. Ez most éppen a tévé-előfizetésről jutott eszembe. Amióta kimondták megszűnését, többet foglalkozik vele a sajtó, mint nyolc-kilenc éven át tette, amíg (nem) fizettük. Behatják? Nem hajtják? Mérget nem vennék rá – de nem fogják. Miért tennék nyolc-kilenc év után, amikor épp eddig volt vagy lett volna funkciója? Különben pedig köztudottan egy év után elévül ez az adósság – ha az alperes fellebbezésében „fölvilágosítja” erről a bíróságot –, tehát a valós tartozás töredékéért aligha érdemes megharagítani a polgárok háromnegyedét. A bíróságok pedig nem győznék a munkát. Ha nagyon törik a fejüket a politikusok – miért most? –, akkor találnak olyan megoldást, amely nem mondja ki, hogy „megbocsátják” az adósságot, csak éppen nem folyik be a pénz. S ezt azért teszik, hogy kevésbé érezzék a becsületes polgárok, hogy palira vették őket.
Akik rendszeresen fizettek, mert tartottak a szankciótól, vagy egyszerűen csak öntudatos polgárok, azoknak sem kellene úgy érezniük, hogy átverték őket (az állam és honfitársaik), hiszen azt sem vonjuk felelősségre, aki semmit sem tesz a templomi perselybe. A hitetlen zsugorija...
