Szinte már divatjelenség, hogy mindenki ismeri jogait, és ezeket lelkesen hangoztatja. A háztulajdonos azt tehet a portáján, amit csak akar, még akkor is, ha az udvarában tornyosuló, egyre vastagabb szeméthalom egereknek, patkányoknak és egyéb kártevőknek nyújthat otthont, és az sem biztos, hogy ezek a „kedves” jószágok nem tévednek be a szomszédok udvarába. Tudjuk, hogy a gyalogátkelőhelyen a gyalogosoké az elsőbbség és ők ezt nap mint éreztetik is, amikor anélkül lépnek az útra, hogy szétnéznének. És vannak olyan kellemes lakótömbi szomszédok is, akik a hajnali órákban üzemeltetik legszívesebben mosógépjüket, és ha a lenti lakó panaszkodni mer, hogy ez egyrészt zavaró, másrészt pedig semmi értelme, mert az épületben nincsen olcsó áram, a hölgy közli: azt csinál a lakásában, amit akar.
Ehhez képest a kötelezettségek szó jelentése mintha teljesen idegenné vált volna. Ezért történhet meg az, hogy azok, akik egyébként hangosan hirdetik jogaikat, haragosan csapják le telefonjukat, vagy vágják be bejárati ajtajukat, amikor szomszédjuk arra emlékezteti őket, hogy egy lakótömb tetőszerkezetének a javíttatása közös költség, vagy az épület előtt nem csak egy személynek kell söprögetnie, vagy eltakarítania a havat.
Azoknak, akik számára ismeretlen a kötelezettség fogalma, érdemes lenne elgondolkodniuk azon, hogy nem tisztességtelen-e, amikor folyton-folyvást az államot szidják, és azzal vádolják, hogy nem tesz eleget kötelezettségeinek. Talán minden szinten egyensúlyt kellene teremteni a jogok és a kötelezettségek között, hogy ne úgy éljünk, mint egykoron a vadonban.
