Sajnos nincs olyan település, ahol nem látni egy vagy két embert, ahogy a szemeteskukákban túr. Egyesek így élnek túl, mások meg ebből élnek meg. Belgrádban nem ritka jelenség, hogy a koncertek után, vagy a parkokat járva, egyesek szinte munkaidőben kotorásznak a szemeteskukákban, kizárólag a sörös vagy az üdítős dobozok után kutatva. Jelentős mennyiségű alumíniumdobozt sikerül összegyűjteniük, erről árulkodik annak a kiskocsinak a rakománya, amelyet maguk után húznak. Hogy érdemes-e ezzel foglalkozni? Nem tudom felmérni. Egy kilogramm alumíniumért 60 dinárt fizetnek, ha nagyobb mennyiséget adnak át, akkor 70-et. Ám amikor szinte mindennapossá válik, hogy vannak, akik este ily módon keresik meg a kenyerüket, már nem csodálkozik rá az ember, hiszen az Európai felfogás szerint is a szemétből lehet a legtöbb pénzt megkeresni. Inkább csak akkor borzadok el, amikor azt látom, hogy egy négy-öt éves gyerek szaladgál a forgalmas út egyik oldaláról a másikra, hogy a gondosan megválogatott üzletek elől a szemeteszsákokba belenézzen. Céltudatosan keresget, minden dobozt átráz, amire nincs szüksége, csak elhajítja, ami még kellhet, egy külön zacskóba kerül, közben csemegéz... A megtelt zacskó tartalmát pedig a testvéreihez viszi...
