A nyári szabadság sokak képzeletében úgy él, mint egy teljesen munkamentes, nyugodt, két-három hetes időszak, amely alatt nyaralni lehet, pihenni, fesztiválra menni, táborozni, a munkával kapcsolatos gondolatokat pedig el lehet hessegetni. Van, akinél ez megmarad a képzelet szintjén, mert nincs lehetősége arra, hogy teljesen elszakadjon a munkájától, kézben kell tartania a munkaügyeket; van, aki a szabadságát arra használja, hogy elvégezzen egy nagyobb otthoni feladatot (felújítás, nagytakarítás), vagy egy kis mellékkeresethez jusson. Így a két-három hét alatt talán csak néhány nap akad, amely valóban munkamentes.
A szabadságom alatt rájöttem, hogy én is azok közé tartozom, akik nem tudnak teljesen elszakadni a munkájuktól. Nem azért, mert rákényszerülök arra, hogy ez alatt az idő alatt is dolgozzak, hanem mert a munkám, a lektorálás szakmai ártalomként mindenhova elkísér. Már maga a szabadság szó is kiindulópontja lehet egy nyelvi elmélkedésnek, hiszen a környezetnyelvi hatás jut eszembe róla: mi évi szabadságnak nevezzük (szerbül godišnji odmor), a romániai magyarok meg pihenőszabadságnak (románul concediului de odihnă).
Szakmai ártalomnak neveztem, de lehet, hogy más szempontból kellene megközelítenem, hiszen ez azt is jelentheti, hogy azzal foglalkozom, amit szeretek. Van-e ennél nagyobb szabadság?
