A költözés számomra a felesleges holmik (jobbára papírok, újságok) kidobálásával kezdődik. Ilyenkor kerül elő több olyan dolog, ami azért jó, ha mindig szem előtt van. Az elkeveredett számlák esetében ez hatványozottan igaz, viszont a spórolt pénznél is jól jön, lévén, hogy manapság nem lehet takarékoskodni, ezért nem is nagyon van kallódó dinár a lakásban, ha pedig az is eltűnik, akkor elszabadul a pokol.
A tárgytól nem kell eltérni: költözöm. Csak három utcával közelebb a munkahelyemhez, de eldöntöttem, mindenáron elhagyom a családi ház első emeletét, ahol életem eddigi legtágasabb szobájáért fizettem – meglehetősen kedvező – lakbért. Nyugodt környék, csak egy furcsa szomszéd van, állítólag egy régi vágású kommunista, akiről eddig csak azt vettem észre, hogy minden keresztény ünnepet bojkottál, de május elsejétől legalább nyolcadikáig örömmámorban bömbölteti a zenét az udvarában. Mellesleg Németországot, Amerikát meg még egy csomó más országot is a tiltólistájára helyezett a téli-tavaszi keresztény ünnepkör mellett.
Ideális környék, mondhatni, csak azért hagyom el a lakást, mert attól félek, hogy ha a gazda elmegy telelni, ugyanúgy lekapcsolja a fűtést és a meleg vizet, mint nyaraláskor. Azt lehet, hogy januárban nem viselném annyira jól, mint júliusban.
