A miniszterelnök azt mondja, hogy mindenkinek le kell faragni a nyugdíjából és a béréből, mert nehéz helyzetben van az ország. A piacon a kofák azt mondják, hogy igaza van az embernek, ha már nehéz helyzetben vagyunk, akkor csak faragjunk, faragjunk. Egyébkén ő sem vesz fel külföldi napidíjat, meg az édesanyját is megkárosítja, mert tőle is lefarag, méghozzá sokat, mert nagy a nyugdíja, meg neki testőrök sem kellenek. És éjjel nappal dolgozik, csakis a haza érdekében.
Érdekes, és mondhatnám azt is, hogy jellemző az itt élő kofákra, de sajnos másokra is, hogy elfelejtik, mi történt húsz-huszonöt évvel ezelőtt. Elfelejtik, hogy hol volt az az ember akkor, aki most a különben is alacsony nyugdíjakból és bérekből farag le. Elfelejtik, hogy annak a csapatnak a része volt, amelyik elháborúzta, majd eladta az ország vagyonát, amely minden addig megtakarított pénzt kivett a polgárok zsebéből, és ezreket tett földönfutóvá. A gazdasági szakértők már akkor azt mondták, hogy annak a tíz évnek, a múlt század utolsó tíz évének, amelynek az egyik láncszeme volt a mostani miniszterelnök is, a levét harminc-negyven évig fogjuk inni.
Még csak a tizennegyediknél tartunk.
