Szinte már nemzeti sporttá válik, hogy szidjuk a forgalmi rendőröket, akik mindig rosszindulatúak, és egyetlen céljuk az átlagember megbüntetése. Mint minden sztereotípia, ez sem állja meg a helyét, noha tényleg számtalan esetet tudnánk felsorolni, amikor elsősorban a büntetés behajtására megy ki a játék. Nekem nemrégiben egy pozitív élményem volt, és azt hiszem, tartozom annyival a rendőrnek, hogy ezt megosztom az olvasókkal.
Egyik észak-vajdasági település központjában leállított a közlekedési rendőr, és kérte a papírjaimat. Miután átnézte őket, közölte velem, hogy nem ég az egyik fényszóróm, amiért ötezer dinár a büntetés, de ha nyolc napon belül fizetek, akkor 2500 dinár a bírság. Készpénz nem volt nálam, hogy a „helyben elrendezős” koreográfiába kezdjek, úgyhogy mondtam neki, ha így van, akkor mit tegyek, írja a büntetést.
Miközben töltötte ki a befizetőlapot, megkérdezte, mivel is foglalkozom. Elmeséltem neki, hogy újságíró vagyok, napilapnál és rádiónál dolgozom. Ennek hallatán letette a tollat meg a papírt, és közölte velem, nem bírságol meg. Mégpedig azért, mert a lánya is újságírónak készül.
Búcsúzóul megígértem neki, hogy nem írok rosszat a rendőrökről, és nem mondok rádióadásban rendőrviccet. Miután kézhez kaptam a papírokat még hozzátettem: legalábbis egy ideig.
