Többen mondták már nekem, száz kilogramm alatt az ember csak karácsonyfadísz. El kell ismernem, csakugyan van abban valami megfoghatatlan „felsőbbrendűség”, ha az embert nem fújja le a lábáról a kossava az utcán, de ebben ki is merül a mázsa feletti testsúly előnye.
Például egy súlyemelő ismerősöm arra panaszkodik, hogy zuhanyzáskor nem éri el a hátát az egyik kezével sem, akárhogy is próbálkozik. Egy testépítő kollégám pedig mindig azt meséli szomorúan, hogy már 3 éve nem volt rajta farmernadrág, mert amikor a combja kényelmesen elfér a nadrágban, a derekán lóg. Hasonlóan, ha derékban jól mutat a ruhanemű, akkor lépni sem bír benne, mivel az túlságosan feszül a combján.
Szerény példám is hasonlóan kínos. Az előző lakásban egyszerű deszkaágyon kellett aludnom. Ez oda vezetett, hogy a folyamatos mozgolódásommal kitéptem a szögeket a deszkákból, amelyek a súlyom alatt kiszakadoztak az ágyból.
Hasonlóan, a repülőút is elviselhetetlen, mert a vállaim nem bírom sehol megpihentetni, a mellettem ülő pedig szintén szenved, mert miattam ő sem fér el.
Igazából, én csak egy kicsivel haladom meg a mázsát, és így is szenvedek. Vajon mit csinálnak azok, akik igazán nagyok?
