Kisgyerekként nem teljesen értettem azokat az ismerőseimet, akik az újévi köszöntéseket az egészségre, a boldogságra meg a sikerességre vonatkozóak mellett az anyagi jólétre irányuló jókívánságokkal egészítették ki, hiszen mindig mindenütt azt tanították, hogy a pénz nem boldogít. Nem boldogít, de nem árt – mondogatjuk sokszor viccesen, pontosabban nem ártana, ha lenne, hiszen a fogyasztói társadalom arra tanít bennünket, hogy bármennyi is van belőle, az sosem elég, mindig többre és többre van szükségünk. Azon azonban, hogy milyen módon befolyásolja az életünket, milyen módon telepszik rá a mindennapjainkra a megléte vagy a hiánya, ritkán gondolkodunk el. Erre kínál kiváló lehetőséget az a képzőművészeti kiállítás, amely néhány nappal ezelőtt nyílt meg a zentai Művelődési Házban, ahol a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium képzőművészet szakos tanárai tárták a közönség elé azokat az alkotásaikat, amelyeknek központi témáját a pénz képezi. A megnyilvánulási formái természetesen igen sokrétűek, akárcsak azok az asszociációk, amelyek a mindennapok embere előtt felsejlenek a szó hallatán. Igaz, a művészet nyelvén megfogalmazva egészen másként szólalnak meg ezek a képzettársítások, mint a hétköznapok nyelvén, gondoljunk akár a pozitív, akár a negatív vonásaira, amelyek egyaránt alkalmasak arra, hogy gondolatokat ébresszenek, és teret engedjenek képzeletünk szárnyalásának. Feltéve persze, ha egy pillanatra hajlandóak vagyunk elszakadni a hétköznapok béklyóitól, és másként nézni ezekre a dolgokra, meglátva bennük azt is, ami a felszín alatt van. Ez persze nem mindig egyszerű, kiváltképp akkor, ha egy ennyire kézzelfoghatónak tűnő dologról van szó, mint jelen esetben, olykor azonban mégis nagyon jóleső érzés, aminek kialakulásáért köszönet illeti az alkotókat.
