A minap busszal indultam el a szerkesztőség felé, s mert alig volt benne utas, egy székre telepedtem. Útközben annyira elméláztam, hogy csak a végállomáson eszméltem rá, már rég le kellett volna szállnom. Mit volt mit tenni, leszálltam. Ekkor eredt el az eső. Még hogy eleredt: szakadt.
Közben eszembe jutott, cigarettámat otthon felejtettem, a közeli trafik felé vettem hát az irányt, ám helyén egy szocrealista épület állt. Eszi fene, beléptem, és egy postára emlékeztető teremben találtam magam. Az egyik tolóablaknál kértem egy doboz Lucky Strike-ot, amire a túloldalon álló nő közölte, csak 20 dináros feláron tudja adni. Csodálkozó tekintetem láttán tudatta, jár hozzá egy szerencsezseton is, esetleg nyerhetek is valamit.
Üsse kavics – gondoltam –, lássuk, mi lesz ebből! Szétválasztotta a zsetont, majd egy „ejha” kíséretében megmutatta. Egy 5000-es számot láttam, alatta még valami apró betűs szöveget. Ez aztán a szerencse! – mondta, közölvén, hogy egy „meglepetésekkel teli” bőröndöt is nyertem. Kisvártatva leszámolt egy halom zöldeskék bankjegyet, amelyeknek címletét nem láttam.
Felfigyeltem ellenben arra, hogy a mögöttem álló, harmincas, csinosnak mondható nő egyre ingerültebb, nem győzi kivárni, míg végzünk, az egyik pillanatban a pulton heverő pénztárcámra akart tenyerelni, úgy kellett elkapnom előle. Míg a „postásnő” elment a bőröndért, az izgága hölgy – sugallta megérzésem – ismét akcióba készül lépni. Megfordultam hát és volt mit látnom: egy hosszú, fekete esernyőt tartott kardként a feje fölött, amelynek végén egy termetes üveggolyó volt (szakasztottan kandeláberre hasonlított), azzal készült lesújtani rám. Látván, hogy „rajtakaptam”, megállt a mozdulattal.
Sajnos nem tudom, mi volt a kofferben, mert ekkor felébredtem.
