Zöld erdőben jártam... ilyen egyszerűen kezdhetném ébresztő soraimat a mai újságban, és szagos vizes gyermekkori emlékek között böngészve a múltból vehetnék példát…vehetnék?...hiszen nem is voltak ilyen élményeim a sem nem falun, sem nem városban, csupán a peremvárosban cseperedve fel. Vehetnék példát nagy gyermekeim kiskorából, az újjáélesztett hagyományok városi történeteiből is, a szorongásból, abból, hogy vajon jönnek-e a locsolkodók, hogy lesz-e elegendő hímes tojás, illetve fiunk rövidke versikéje másutt elakad-e, vagy csengve mégis elhangzik a piros tojások zsákmányolása előtt. Mégsem így teszek, mert számomra – restelkedve vagyok kénytelen bevallani – különösebb emlékeket nem ébresztenek a locsolóversikék, maga a húsvéthétfői szagos víz sem. Húsvétkedd van, a nap a másnap és a hétköznap között. Kényelmes átmenet az ünnep feszes és fesztelen regulái és a dolgos, aggódó mindennapok között. Én ma reggel csupán vizet váltok a jó szagú dupla fehér jácint alatt. Ha behunyom a szememet, nekem a húsvét így jelenik meg.
