Rendre előcsalják belőlem a hitetlen Tamást a különféle kimutatások. Újabban az, hogy a magyar nyelvben körülbelül 5000 féle káromkodás van. Bevallom, az első pillanatban soknak, a következőben már kevésnek találtam, azután pedig kétségbe vontam a szám hitelességét. Bármennyire is változatos ezen a téren a nyelvünk, kissé soknak tűnik az 5000. Ha azonban azt mondják, hogy az angoloknak még több van: szám szerint 7500, akkor viszont kevésnek tűnik. A filmes angolt alapul véve, csupán két-három káromkodást hallunk ismétlődni, ami, valljuk be, a magyarhoz viszonyítva igencsak kevés, de ezt a néhány angol trágárságot még a papagájok is gyorsan elsajátítják, annyiszor visszatérnek. Hogy lesz ebből 7500? Ha nekik 7500 van, kevés az 5000 magyar, de ugyanúgy a 4000 szerb is, mert ilyen tekintetben a fantázia nem hiányzik sem a magyarokból, sem a szerbekből. Szóval nagyon úgy tűnik, baj van a matematikával. Vagy ne csodálkozzunk, hisz a kimutatást nyelvészek készítették?
Azért a „licitálásnál” sokkal komolyabbnak tartom, hogy egész katalógust lehet készíteni abból, mely nyelv, illetve nép hogyan, vagy mit szidalmaz. A spanyolok például más családok tulajdonságait kezdik ki, a hollandok bizonyos betegségek emlegetésével sértegetnek, a németek egyes testrészeket, és azok rendeltetését nevezik meg leggyakrabban trágárságaikban igencsak félreérthetetlenül, az angolok előszeretettel emlegetik az ürüléket, a magyarok...
