Költözünk. A hőmérő higanyszálának emelkedésével párhuzamosan kis lakásunk mikroközösségének közhangulata történelmi mélypontra süllyedt, amikor kiderült, hogy egy rosszul elkönyvelt számla miatt lekapcsolták a hálózatról az előtte sem kifogástalanul működő vonalas telefont. A házinéni sem ült tétlenül, miután aláírattuk vele a visszakapcsolási kérvényt, naponta zaklatta a lakótársamat, mert csak nem akarták elérhetővé tenni a vonalat. Egészen addig, ameddig közösen el nem battyogtak a szolgáltatóhoz, hogy aztán ott elszabaduljon a pokol és az öregasszony krónikus paranoiája. Először a szobatársra, később a szolgáltató ügyfélfogadójára gyanakodott, hogy az életére kíván törni a telekommunikációs bürokrácia lassan és kínosan ölő fegyverével, majd pedig egy erőtlen pillanatban hittel vallotta, hogy ketten szövetkeznek ellene.
Miután végre – hatodszorra – kötélnek állt a „kedves” öreg néni, aláírt még egy űrlapot, elcsendesedett, és felhúzott orral távozott a szolgáltatótól.
Lakótársam összetörten, meggyötörten tért vissza a kalandból. Ő döntötte el, hogy a hónap végén költözünk. Ennek ellenére, már három napja pakolja a ruháit az utazótáskába. Megértem.
