Emlékszem, gyerekkoromban milyen nagy örömmel vártam minden évben az Eurovíziós Dalfesztivált. Érdekes volt a sok különböző nyelvet hallani. Csalódottan veszem tudomásul, hogy ma már szinte mindenki angol nyelven énekel, ki jobb, ki rosszabb kiejtéssel, egyre kevesebb ország képviselői énekelnek a saját nyelvükön. Pedig szép lenne, ha minden ország megmutatna valamit a kultúrájából, ha láthatnánk a nemzetek sokszínűségét. Így már nem sok értelmét látom, és nem is olyan élvezetes a dalverseny.
Nem is beszélve az elmúlt évek meghökkentő, vicces és olykor felháborító fellépőiről. Így alkalmunk volt látni szörnyeknek öltözött előadókat, nagymamakórust, szakállas nőt és az idén például Down-szindrómás punkegyüttest. Ezek némelyekben rokonszenvet keltenek, de vannak olyanok is, akik elítélik őket. Egy azonban biztos: mindennek már egyre kevesebb köze van a zenéhez.
A másik csalódás a szavazáskor jön. Mindenki tudja már, hogy melyik ország kinek hány pontot fog adni. Nem számít többet a dalok minősége, az előadók tehetsége és a színpadi produkció.
Mindezek ellenére továbbra is várom a dalfesztivált, és örülök, hogy Boggie és Bojana is bejutottak a döntőbe.
