A kígyó levedli a bőrét, a férfiember más ruhát ölt fel, női párja ehhez még új frizurát is készíttet magának, amikor átalakul, vagy legalább az átalakulás látszatát keltené. Sokan nemcsak ruhát, hanem azzal együtt eszméket is olyan könnyedén cserélnek, mint öltönyt vagy nyakkendőt.
Az egyik legékesebb példa erre Benito Mussolinié, aki a családi hagyományt ápolva szocialistaként kezdte, de fasisztaként folytatta. Történetesen ő vörösből lett feketévé. Úgy látszik, a kaméleont utánozta.
Mi a baj ezzel? A természet is szüntelen váltakozik. A színek, akárcsak az évszakok, eltűnnek és visszatérnek. Télen színtelené, fekete-szürkévé, majd a hó hullásával fehérré válik a táj, tavasszal pedig újra kizöldül minden. Végül ősszel a lehulló levelek színpompájában távoznak tőlünk a színek, hogy tavasszal ismét visszatérhessenek.
Egy baj van ezzel, az ember nem a váltakozó természet, de nem is a színét cserélgető kaméleon, hanem egyszerűen csak ember. Nem a természet, de az, akinek természete van. Nem az Isten, de az, akinek istene van (önmaga fölött és önmagán túl): ha hisz benne, ha nem. Nem is a bőrszín az ember, de az, akinek a bőre jellegzetes színű, amelyet időnként még árnyalni is képes, ha például szégyenében elpirosodik. Már aki még képes erre a mind érzéketlenebbé váló világban.
